medvehagymás harcsafasírt

igazán rég vettem részt aktuális vkf!-en. aki még nem ismerné, ez egy online megmérettetés, a vkf rövidítés a vigyázz, kész, főzz! szavakból áll össze. minden alkalommal van egy témája, ezesetben most hazai halakból kell sütni-főzni. a téma kiírói a tarkabárka blog szerzői, akiknek saját blogjuk is van, az egyikőjüké a tavola in piazza, a másik szerzőé pedig a flat-cat, egyik kedvencem. a két blogíró hölgy a fejébe vette, hogy igenis népszerűsíti a halak fogyasztását, ezért is a halas téma.

én teljesen véletlenül sütöttem halasat, ugyanis a mélyhűtőből selejtezem ki a dolgokat, hogy legyen hely az idei dolgoknak. rábukkantam egy jó félkilós harcsafilére és már napok óta lebegett a szemem előtt valamiféle jó kis fasírt. így született a következő recept. mivel még pont medvehagyma-szezon is van, medvehagyma is került a halfasírtba. tudjátok, nem vagyok nagy medvehagymás, inkább nyersen szeretem, szendvicsbe, salátába; ezzel a halas fogással viszont remek volt.

medvehagymás harcsafasírt különféle köretekkel

500 g harcsa (hiányában tengeri halfiléből is készülhet)

egy csokor medvehagyma (szezonon kívül 1 nagy fej vöröshagyma, vajon megpárolva)

1 egész tojás

1 gerezd fokhagyma

1 szikkadt szelet kenyér

100 ml tej

kis csokor petrezselyem

frissen őrölt feketebors

zsemlemorzsa

só

a sütéshez olaj

a kenyeret a tejbe áztatjuk. a halat az esetleges szálkáktól megszabadítjuk. hozzáadjuk a tojást, a zúzott fokhagymát, a felaprított petrezselymet, az összevágott medvehagymát, sózzuk, borsozzuk. a kenyeret kinyomkodjuk, majd azt is hozzáadjuk. kézzel jól összedolgozzuk a halas masszát, majd lefedve fél órát hagyjuk pihenni. közben én elkészítettem a köreteket.

ezután kicsi fasírtokat formázunk a masszából és megforgatjuk őket zsemlemorzsában. olajban, közepes lángon sütjük, mindkét oldalát pirosra, viszonylag lassan.

a köretek pedig a következők voltak: guacamole, ravigote-mártás és mozzarellás karamellizált hagymasaláta.

a guacamoléhoz 2 érett avókádó húsát kikanalaztam a héjábók, hozzákevertem 1 felaprított és kimagozott chilipaprikát (habanero volt), sót, borsot, kevés limelevet és egy kis csokor korianderzöldet.

a ravigote-mártás az egyik kedvencem például főtt nyelvhez, így készül: egy tojást keményre főzünk, utána megpucoljuk, felaprítjuk. egy csokor petrezselymet felaprítunk. egy-két savanyú uborkát apróra vágunk, egy evőkanál leöblített kapribogyót szintén. egy kiskanál mustárt fehérborecettel, sóval, borssal kikeverünk, majd hozzáadunk kábé 100 ml olajat. először cseppenként, jól elkeverve közben, később már mehet hozzá vékony sugárban. a keménytojást hozzákeverjük az uborkával, a kaprival és a petrezselyemzölddel együtt.

a karamellizált lilahagyma-saláta receptje itt található, most a medvehagyma kimaradt belőle. nagyon sokszor készítem, szeretjük. hagymás, de nem a tolakodóan nyershagymás és így jóval többet is lehet belőle enni.

a szőlős sztori, harmadik rész

nem könnyű fotózni semmilyen fagyos dolgot. erre a mai napon jöttem rá, amikor is a szőlős vkf-re készült szőlő sorbet megérett a fotózásra. biztosan ugyanígy nem könnyíti meg az ember dolgát, ha fagylalttal, granitával dolgozik. történt ugyanis, hogy a nagyondurván lila sorbet egyszerűen nem akart gömb formát felvenni, pedig a fagylaltoskanálnak olyan szép íve van.

előre terveztem, és a sorbet 10 perccel a fotózás előtt kikerült a mélyhűtőből. a kevés fény miatt az erkélyen fotóztam, oda készítettem egy poharat, megtöltve vízzel, a fagylaltoskanalat, a háttérnek szolgáló deszkát, szalvétát és porcelánt, és még a lereszelt lime-héjat is a díszítéshez, illetve a fényképezőgépet (nélküle nehéz lenne). a sorbet azonban megmakacsolta magát, és belekötött a fagyisdobozba; nagy nehézségek árán azonban sikerült pár fotót készíteni.

ja és hogy milyen lett az íze? remek, de komolyan. a szőlőnek nagyon jót tesz a zöldcitrom, az otello fürtök aromái is érződnek, a leheletnyi rózsavíz pedig mennyei lett benne.

otello sorbet zöldcitrommal és rózsavízzel

1500 g kék és vörös szőlő, vegyesen, köztük minél több otello szőlő (nekem 4 nagy fürtöm volt)
100 + 150 ml víz
150 ml-nek megfelelő mennyiségű cukor
2-3 lime
2 ek rózsavíz

a szőlőt megmossuk, leszemezzük, kb 100 ml vízzel feltesszük a tűzre. gyakori kevergetés mellett, közepes lángon a szemeket szétnyomkodjuk, illetve addig főzzük, amíg a szőlőszemek ki nem repednek. ezután turmixoljuk, majd egy szitán átpasszírozzuk, hogy a héj és a magok fennmaradjanak (nem kell félni, a turmix nem szedi szét a magokat).

a cukrot és a 150 ml vizet felfőzzük, és a szőlős léhez adjuk. belecsavarjuk a lime-ok levét, hozzáadjuk a rózsavizet, elkeverjük és az egész keveréket egy műanyagba öntjük. mélyhűtőben 1-2 óráig fagyasztjuk, majd óránként kivesszük, átkeverjük, hogy könnyebb textúrájú legyen, mindezt 3-4-szer elegendő megcsinálni.

a szőlős sztori, második rész

hogy folytassam a szőlős ételek sorát, ebben a bejegyzésben bemutatom, mit is főztem. az előző poszt a sütésről szólt, ez a főzött ételről, és lesz még egy, a desszert. azt hiszem, nem is lenne starfi-s a dolog, ha nem főznék már valamilyen ázsiai ihletésűt, mondhatnám ez a kihívás a kihívásban. nem állítom, hogy ezentúl mindig lesz egy ázsiai része a vkf-eimnek, de azért megpróbálom, hátha összejön.

szőlős sültkacsa-curry

4 kacsacomb
só, frissen őrölt feketebors
kevés olívaolaj (vagy, földimogyoróolaj)
szárított chili, durvára törve
kevés száraz fehérbor
2-2 nagy marék csemegeszőlő, fehér és kék vegyesen
1 marék koktélparadicsom (körteparadicsom)
1 konzerv kókusztej
jókora adag friss gyömbér
2 ek vörös curry paszta
1-2 vörös chilipaprika (én habanero-t használtam)
2 ek halszósz
1 ek lereszelt pálmacukor
1 csokor bazsalikom (ha van, thai bazsalikom)

a kacsacombokat bedörzsöljük kevés olívaolajjal, megszórjuk sóval, borssal, szárított chilivel, kicsit állni hagyjuk, majd száraz serpenyőben nagy lángon megpirítjuk mindkét oldalát. tűzálló sütőtálban olívaolajjal megcsepegtetjük, leöntjük pár korty fehérborral, és 180 fokon kb 1 órát sütjük, a végén érdemes megpirítani a bőrét egy kis grillezés során. közben néha megfordítjuk, a végén pedig hústűvel ellenőrizzük, hogy átsült-e (szúrás után, ha véres lé jön ki a combból, még nem jó). a szaftból kivesszük, alufóliával befedjük, hogy meleg maradjon.

a gyömbért meghámozzuk, kevés olajon megfuttatjuk, hozzákeverjük a curry pasztát, pár percig sütjük. a húsokat kicsontozzuk, falatokra vágjuk, és a serpenyőbe dobáljuk őket. amint összekeveredtek a curry pasztás kutyulékkal, hozzáöntjük a kókusztejet, takaréklángon összeforraljuk a pálmacukorral, a halszósszal, az apróra vágott chilivel. hozzáadjuk a leszemezett szőlőt, a paradicsomot, kicsit átforraljuk és belekeverjük a bazsalikomot. a mifelénk használatos bazsalikom is jó volt hozzá, de a thai bazsalikom jó lenne azért, a kellemes ánizsos zamata miatt.

valamilyen főtt rizzsel a legjobb, legyen az basmati vagy jázminrizs.

a szőlős sztori, első rész

van (volt) egy vkf, amiről kegyetlenül lemaradtam. mindenesetre már az első pillanatokban tudtam, mivel fogok készülni, rendre el is készültek a fogások, egy héttel később. be kell valljam, ez azért jellemző rám, tudjátok ti is, kedves olvasók. a túrós vkf-ről is lemaradtam kicsit, de hát erről meg basszus, nagyon. azért elkészítettem mind a három fogást , amit terveztem, mert annyira motiváló volt a téma, hogy nem bírtam volna elszalasztani. lehet, amiért már az első napokban tudtam, mik lesznek a pályaművek, azért sem hagyott nyugodni, hogy kihagyjam ezt a kört. tehát, akik már esetleg elfeledték volna, a téma szőlő és a bor volt, engem sokkal inkább a szőlő fogott meg, borral amúgy is szoktam főzni. viszont a szőlő az nem egy olyan hozzávaló, amit sűrűn használ az ember a konyhában. mi speciel magában, esetleg kenyérrel/zsíros kenyérrel szeretjük, néha még gyümölcssalátába is bekerül, vagy must készül belőle, ennyi. úgyhogy merőben új volt mindhárom koncepció, egyszer főztem, egyszer sütöttem, egyszer pedig desszert született. kezdjük a sütéssel.

szőlős-rozmaringos focaccia

500 g liszt
olívaolaj
30 g friss élesztő (vagy egy zacskó szárított)
3 púpozott ek cukor
2 ek méz (vagy a cukor és a méz helyett kenyérszirup – brödsirap)
kevés tej és cukor az élesztő megfuttatásához
só
1 ek apróra vágott friss rozmaring
2-2 marék fehér és kék csemegeszőlő

az élesztőt kevés langyos tejben szétmorzsoljuk, adunk nekik ennivalót (cukor) és megfuttatjuk. a cukrot megkaramellizáljuk, adunk hozzá kb 100 ml vizet és alacsony lángon néha megkeverjük, míg fel nem oldódik. hozzáadjuk a mézet, és beforraljuk a felére. kellemes méz-karamelles szirupot kell kapnunk, ami bár nem olyan, mint a skandináv országokban használatos kenyérszirup (talán ikeában lehet kapni), de azért megteszi.

a liszbe belekeverjük a sót és a rozmaringot, hozzákeverjük az élesztőt, és kevés vízzel illetve olívaolajjal gyúrni kezdjük. ha kihűlt a szirup, azt is hozzáadjuk. meleg helyen, konyharuhával letakarva 1 órát pihentetjük.

a sütőt 200 fokra előmelegítjük (ha légkeverésest használunk, 180). ha megkelt szépen, akkor kinyújtjuk, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsire áttesszük, a sarkait még ki-kihúzogatjuk. az ujjbegyünkkel kicsit megnyomkodjuk a felszínét, majd rátesszük a megmosott és leszemezgetett szőlőt, mindegyik szemet enyhén belenyomjuk a tésztába. a focacciát kb 30 perc alatt megsütjük, lényeg az, hogy szép piros legyen. ha kihűlt, megszórjuk rozmaringgal, nem úgy, mint a képen látható, amikoris starfi az elkészült, még forró tésztára szórta az első adagot és persze ez meg is égett, mire a fotózásra került a sor, új fotó meg már nem készült, mea culpa. (egyébként ízre sem kellemes az égett rozmaring.)

vkf! xx: a második leves

Mivel pár hete már kitapasztaltam a dashi készítésének főbb mozzanatait (ami nem nagy kunszt ám), bátorkodtam továbblépni, így ma soba tésztás dashit ettünk, garnélatempurával, ami, jelentem, az egyik legegyszerűbb dolog a világon, pedig hogy tartottam tőle, hogy nem lesz ropogós a bunda, le fog jönni a rákról. Hát, egyik sem történt meg, a bunda ropogott, és a garnélához simult. Két személyre szól a recept.

Dashi soba tésztával és garnélatempurával

1 adag dashi (1200 ml, lásd az alaplé cím alatt)
120 gr szárított soba
1 ek. kristálycukor
1 ek. szójaszósz
só
újhagyma, vékony szeletekre vágva
legalább 12 garnélarák (ez lehet jóval több is)
220 ml víz
150 gr liszt
2 tojás sárgája
csipetnyi só

Az egészet azzal kezdjük, hogy a lisztet átszitáljuk egy kis tálkába és a külön kimért vízzel (és a tojással, ha valaki nem ott tartja) együtt hűtőbe tesszük, a rákokat megpucoljuk, fejüket letörjük, csak a farkát hagyjuk rajta a húsán, ezt is betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a levest (ld. két bejegyzéssel lejjebb). Ha a dashilével megvagyunk, akkor állunk csak neki a tésztának, majd a tempurának.

A tésztához bő 2000 ml vizet nagy lángon főni teszünk (kicsit sózhatjuk is a vizet), de jó nagy lábosban. Amikor már erősen forr, beletesszük a tésztát, de nagy lángon hagyjuk. Egy kanállal egyik irányból folyton kevergetjük, mintha az O betűt szeretnénk átlósan áthúzni, így nem ragad össze a tészta. Amikor kezdene felforrni újra és erősen habozni kezd, akkor 50 ml hideg vizet öntünk bele (ezért kell a nagy edény). Közben folyton kavarjuk. Amikor megint habozni/kifutni szeretne, újra beleöntünk 50 ml hideg vizet. Ha ezt háromszor-négyszer megcsináljuk, már kész is lesz a tészta, elég hamar megfő, ezután szűrjük, vízzel többször öblítjük, majd a levesbe tesszük.

A wokot/fritőzt megtöltjük olajjal, majd 180 fokra forrósítjuk (egyszerűbb fritőzben). A tempurához kivesszük a hűtőből a lisztet, a tojást és a vizet. A tojássárgához apránként hozzákeverjük a jeges vizet, majd a lisztet egyszerre hozzáadjuk. Két evőpálcika vastagabb végével keverjük el úgy, hogy az egyik pálcát az egyik kezünkbe, a másikat a másikba fogjuk és mindig egymás felé gyors mozdulatokkal össze-, majd széthúzzuk. A tészta nem lesz homogén, maradhat benne lisztcsomó, lényeg, hogy gyorsan csináljuk. A garnélákat a farkuknál fogva lisztbe hempergetjük, a felesleget lerázzuk, majd a tésztába mártjuk, hogy mindenütt jól befedje a sűrű tészta. Ezután a forró olajba pottyantjuk, ahol 4-5-nél többet ne süssünk egyszerre. Pár perc alatt megsül, nem muszáj aranybarnának lenniük. Ha a hozzávalók jéghidegek és gyorsan dolgozunk, ropogós lesz a bunda a rákon. Elég sok tempuratészta marad ebből a mennyiségből, így plussz zöldségeket, haldarabokat is tempurálhatunk vele.

Amíg egy adag garnéla az olajban süldögél, felmelegítjük a leves, ízesítjük sóval, cukorral és szójaszósszal. Mélyebb tálkákba porciózunk kevesebb levest, több tésztát, a tetejükre a megsült garnélákat helyezzük, megszórjuk vékonyra vágott újhagymával.

vkf! xx: az első leves

A japánok előszeretettel eszik tésztával a dashit. És már én is:) Álljon bizonyítékként itt egy recept. Az alaplé természetesen dashi, ehhez pedig már csak pár hozzávalót kell beszerezni, hogy kész legyen a komplett leves (nem kell nagyon variálni). Az első vkf! "nevezésem egy udon-tésztás dashi, főtt tojással, kábé két személyre szól. Egyszerű, de nagyszerű ízek.

Dashi udonnal, tojással

1 adag dashi (kb 1200 ml, lásd alább)
50 gr szárított udontészta
2 tojás, keményre főzve
1 ek. szójaszósz
kevés só
újhagyma, vékony karikákra vágva

Az udontésztát kábé 2000 ml forrásban lévő vízben kifőzzük. Érdemes kóstolgatni, hogy mikor passzol az ízlésünkhöz, azaz mennyire szeretjük al dentén a tésztát. Ha kész, leszűrjük, többször átöblítjük hideg vízzel. A forró dashit a sóval és a szójaszósszal ízesítjük, majd belekeverjük a tésztát. A mélytányérokba/tálkákba kevés levet öntünk, majd bőséges mennyiségű tésztát teszünk bele. A tetejére tesszük a félbe/négybevágott keménytojást, megszórjuk a vágott újhagymával és forrón gyorsan bekanalazzuk. Először egyszerűbb kipálcikázni a levesből a szilárd összetevőket, majd felhörpinteni a levest.

Az udonról több ízben is írkált Cookingstar, itt és itt, valamint No Salty oldalán is van egy kis olvasnivaló. Angolul pedig itt a wikipedián.

vkf! xx: az alaplé

Cserke kiírására levest kellett főzni. Nem vacakoltam mindenféle hozzávalót tartalmazó levesekkel, eléggé az egyszerűségre törekedtem. Így viszonylag gyorsan elkészíthető levest dobtam össze. És vajon melyik konyha alapötletét használtam fel? Amelyik híres az egyszerűségéről, azaz a japánét, ha valakinek nem esett volna le:) Dashit készítettem, két adagban (egyszer pár hete, és ma a másodikat), különféle levesbevalókkal és tésztával tálaltam.

De mi is az a dashi?

A legfontosabb japán alaplé/leves, mely egy szárított algaféléből, szárított, gyalult halpehelyből, esetleg shiitake gombából készül. A dashi jelentése "forralt kivonat", melynek az egyik legegyszerűbb umami-íze van (ilyen ízeket fel lehet fedezni többek között a húsokban, az érett paradicsomban, az érett sajtokban - parmezánban, ementáliban, gruyère-ban - és az ajókában). Japánban a dashinak hasonló a funkciója, mint nálunk a húslevesnek: ízletessé teszi a szaftos-leveses ételeket (umamit ad hozzá, azaz ízletessé teszi, az umami jelentése ízletesség). A japánok hús hiányában tengeri algákat és szárított halat használtak az alaplevek elkészítéséhez.


A szárított alga, amiből a dashi készül, a kombu. Ez a barnamoszatoknak egy általánosító megnevezése, különböző fajai vannak. A legelterjedtebb dashinak valók a makombu, a rishiri-kombu, a rausu-kombu és például a hidaka-kombu, melyeket Hokkaido szigete körül gyűjtik. A kombu 3-10 méter hosszúra is megnőhet két év alatt. Ezután leszedik és a napon szárítják. Csak azokat a kombuleveleket használhatóak fel dashi készítéséhez, amelyek két évig értek, ugyanis csak ezek tartalmazzák a leves ízéhez szükséges gazdag hatóanyagokat. A kész kombut már az 1300-as években is szállították Hokkaidoról Kyoto-ba, az akkori fővárosba. Az utat, ahol ez történt, "Kombu-útnak" hívták, amely azt mutatja, hogy a dashi milyen fontos volt a japánoknak már hétszáz évvel ezelőtt is. Manapság a kombut július és szeptember közt szüretelik, majd a parton szárítják. A kombu felszínére kiül a természetes hatóanyaga, a nátrium-glutamát, ezért készítéskor nem szabad lemosni az algalapokat, esetleg csak száraz papírral letörölgetni.

A szárított halpehely pedig a bonito nevű halból készül, a kész pehely pedig a katsuobushi. Ez a másik alapvető alapanyag a dashi készítéséhez. A bonito első említése a Nara-korszakból való, a 700-as évekből, bár akkor még nem levest főztek belőle; levest csak 17-18. században készítettek bonito pelyhekből. A szárított bonito készítése a következő: a halat főzik és szárítják, majd füstölik és fermentálják. Ma a legtöbb bonito-t Kyushuban dolgozzák fel. A halpehelynek egyébként klassz, füstölt sprotnira emlékeztető illata van, de a halíz nemigazán érződik a kész levesen.

A dashi készítése

A kombu algákat lapokban árulják. Egy lapot vágjunk kb. 10x10 cm-es darabra, majd áztassuk 1200 ml vízbe fél órára. Ezután melegítsük fel az algát tartalmazó vizet, kis lángon. Amikor gyöngyözni kezd, vegyük ki a kombut. Ezt még fel lehet használni másodfőzéshez is, szóval ne dobjuk ki. Forralni nem szabad, mert túl erősek lesznek az ízei és a lé felszínén hab képződik. Ezután beleteszünk 20-30 gr bonito pelyhet, majd újra melegíteni kezdjük. Amikor újra felforrna, levesszük a tűzről és lefedve 5 percig állni hagyjuk. Ezután leszűrjük, és a leves már fel is használható.

A dashi önmagában is finom (kis sóval, vagy szójaszósszal - shoyu - ízesítve) forrón és hidegen egyaránt. Levesbetétként egyfélét nagyobb mennyiségben, és akár még kiegészítőként többfélét is tesznek bele. Ez lehet tészta, de akár tofu, sült tofukocka, tojás, garnélarák, hal, gomba, wakame (másféle tengeri moszat). Kerülhet bele szaké vagy mirin is, különböző fűszerek, mint miso, currypor, bors, friss és szárított gyömbér, shichimi tōgarashi. Leggyakrabban ebédre/vacsorára fogyasztják, de reggelire is ehetjük.

A dashilevet más ételekhez is felhasználhatjuk, mint alaplé: bundával kisült tofut is kínálhatunk hozzá; újburgonya is főhet benne kis hagymákkal, vagy különféle zöldségeket is párolhatunk benne. A lehetőségek száma végtelen.

(utó)vkf! XVIII, másodszor

Ezt a receptet másodhegedűsnek képzeltem először, de nem lehet elhanyagolni, mert annyira klassz lett. És ha ez nem is jön le rögtön a receptről és a képről, legyen annyi elég, hogy nagyon hasonlít a cheesecake-hez. Már az íze. És akkor így már világos a miért. Persze az eredeti recept nem ezt a kekszalapot szánta a tortácskának, de ha már újítunk (az előző receptben), újítsunk itt is. És hála az égnek, hogy újítottam, így felidézhettem a Londonban kóstolt cheesecake-k fergeteges ízét. (Egyébként nemcsak hogy kóstoltam, minden nap elfogyasztottunk egy egész tortát, majdnem egy hétig.)

Almás és körtés túrótortácskák

az alaphoz:

1 csomag (250 gr) Hobbit keksz
50 gr vaj, megolvasztva
1 tk. só

a túróhoz:

250 gr túró
1 ek. frissen facsart citromlé
kevés kardamom (függőség, tudom)
egy kis kupica vodka
1 tojássárgája
kb. 100 gr méz
kis marék vágott nagyszemű mazsola

a gyümölcsös feltéthez:

3-4 kisszemű, savanykás alma
1-2 körte
1 csomag színtelen tortazselé
fahéj és kardamom
2 ek. citromlé
4 ek. méz
200 ml almalé

A kekszet ledarálom, és összekeverem a sóval, majd az olvasztott vajjal. A túró hozzávalóit összekeverem. A gyümölcsöket szeletekre vágom, kis citromlével lecsöpögtetem, hogy ne barnuljanak meg. Egy muffinsütőt kibélelek muffinpapírral. Az aljába beleteszek 1-2 evőkanálnyi kekszmorzsát, majd elegyengetem, hogy mindenhol egy kb. egycentis réteg legyen belőle. Erre jön a túró, amit szintén megtömködök és ellaposítok úgy, hogy ne egészen érjen fel a muffinforma pereméig. Erre ráhelyezek pár szelet gyümölcsöt, amit ízlés szerint megszórok fahéjjal vagy kardamommal. A sütőt 175 fokra előmelegítem, majd 25 percig sütöm a tortácskákat, majd egy tányérra teszem őket (papírostul).

A tortazselét a csomagoláson olvasható módon elkészítem, de 200 ml almalével, a 2 ek. citromlével és 4 ek. mézzel. Ha már nem annyira forró, de még nem dermedt meg, a tortácskák tetejét elárasztom vele, majd kicsorgatom onnan a felesleget (ezért fontos, hogy ne érjen a papír pereméig a süti). Így szép csillogó felületű gyümölcstortácskákat kapok. Ha ez megvan, kibontom őket a papírból, és hűtőbe teszem (már amit nem zabálunk eszünk meg rögtön.)

Külön öröm, hogy a gyümölcsök a saját gyümölcsfáimon termettek:)

Koprodukció Les-zel.

(utó)vkf! XVIII, először

Igen, tudom, hogy elkéstem. Nem is kicsit. De nem is mentegetőzöm, most készültem csak el a „pályaművekkel”, hát posztolom, hátha valakinek azért még bejön. Ízbolygó kolléganő túros recepteket kért a gasztrobloggerektől, ami, bevallom, először kemény diónak bizonyult. Valamiért nem vagyok szenvedélyes túrófogyasztó, pedig igazság szerint nagyon szeretem. Csak egyszerűen nem veszek túrót, így elég ritkán eszek túrógombócot, túrótortát, körözöttet, csak hogy az egyszerűbbeket említsem. De milyen jó ötlet volt Tőle, milyen fantasztikus kajákat csináltatok!

Ami először eszembe jutott, az a Szakácsok könyve volt, méghozzá a benne található, ricottából készülő malfatti-recept. Tetszett a gombóc-ötlet, de mivel ilyentájban nehéz spenótot találni a piacon/hipermarketekben, így az ötletet elvetettem. Pár napig nem is foglalkoztam a gondolattal, aztán villámként ért a felismerés. Hát muszáj nekem teljes pontossággal követni a receptet? (Nem hát.)

És akkor megszületett a következő recept-ötlet, amit tegnap el is készítettem, nagyobb gondokkal és kisebb módosításokkal, ld. később. Megjegyzem, milyen jól tettem, hogy nem ugyanazt a receptet követtem, mert hát több kiváló blogger is elkövette a malfattikat, név szerint Cserke és Sajtkukacék, és nehéz lenne a nyomukba érni.

Így hát:

Ricotta-galuskák kétféle gyümölcsös pürével

a galuskákhoz:

250 gr ricotta
20 gr parmezán
1 egész tojás és 1 tojássárgája
3 kardamom mozsárban összetört magja
1 citrom reszelt héja
2 ek finomliszt

a kardamomos-bazsalikomos őszibaracköntethez:

2 érett őszibarack
4 kardamom mozsárban összetört magja
150 ml száraz fehérbor
2 ek. pálmacukor, lereszelve
1 ek. összevágott friss bazsalikomlevél

a chilis mangóöntethez:

1 érett mangó húsa
1 vörös chilipaprika, kimagozva
150 ml száraz fehérbor
1 ek. pálmacukor, lereszelve

A ricottás gombócokhoz valókat gyorsan elkeverem, de nem túl sokáig; a lisztet csak akkor keverem hozzá, ha már kész a massza. Forró vízbe teszek két evőkanalat, majd ezzel formázok galuskákat és egy enyhén belisztezett tepsire/tányérba teszem a formázott gombócokat. Ha készen vannak, meghintem kevés liszttel mindegyiket és a hűtőbe teszem legalább két órára.

A baracköntethez a cukrot kevés vízzel (1 tk.) egy kis lábosban felolvasztom, majd hozzáöntöm a bort. Óvatosan 3-4 ek. mennyiségűre forralom, majd beledobálom az őszibarack felkockázott húsát, és lassú tűzön izééé „dzsemet” főzök belőle. (Komolyan.) Ízesítem a kardamommal, majd turmixgépben pürésítem. Ezután visszaöntöm a lábosba és belekeverem a bazsalikomot, kicsit felmelegítem, majd félreteszem. (És a barack-kardamom-bazsalikom hármasa az égben köttetett, én mondom.)

A mangópürét nem hővel készítjük (nem főzzük), mert nem lesz mangóízű (saját tapasztalat). Tökéletesen érett mangót kaptam, erre semmi íze nem lett a barackoshoz hasonló módon készített pürének. Megoldás: az édes bor-redukciót elkészítem, majd beleteszem a kimagozott, karikára vágott chilipaprikát. Kicsit melegítem, majd lehűtöm és ezt a keveréket öntöm a turmixolt mangóhúshoz.

A ricottás gombócoknak egy nagy edényben vizet forralok, 2 ek. sóval. Ezekbe két-három adagban főzöm ki a galuskákat. Ha feljönnek a felszínre, még kb. 5 percig kell főzni őket, majd egy konyharuhára szedem ki őket, hogy lecsepegjenek.

Tálalás: pár galuskát a tányér közepére rendezek, körbecsorgatom a gyümölcsös öntetekkel, és kevés citromlében és mézben marinírozott gyümölcsöt is rendezgetek melléjük.

Az eredeti ricottás malfatti receptet ld. a Szakácsok könyvében, az eredeti változatot pedig Cserkénél és Sajtkukacéknál.

vkf! xvi

Ez most egy rendhagyó vkf! lesz számomra, ugyanis a vizsgaidőszak közepén folyton folyvást tengődve tanulva nem sok idő marad a főzésre. Ez olyan szenyós-pizzás-focacciás időszak, amikor is sokmindent nem főzök-sütök, inkább bevált recepteket (focacciák rulez); meg köszönhetően a sarki pékségnek és a közeli boltoknak, van mivel feltölteni a hűtőt néha-néha. A hazai kajákról nem is beszélve.


Így az még véletlenül sem jutott eszembe, hogy a szabadban alkossak, Általános mikrobiológia (Dialóg Campus kiadó) tankönyv-bújás helyett. Ötlet pedig lenne, pontosabban van (lásd többek között vegasztrománia itt és itt), és nemsokára vége ennek a vizsgaidőszaknak is és akkor szabadságon leszek két hónapig és az egyetem felé se nézek (najó, de; mert a labort se kéne hanyagolni, még a végén elfelejtem, hogyan kell kémcsőből lombikba oldatot átönteni).


Május végén egyébként kinn főztünk. Felcaplattunk a Mecsekbe, bográcsostul-állványostul-söröstül-nyersanyagostul, egy szombati, először hangos, aztán csendes délutánon (a családosok már felszívódtak addigra, komolyan, legalább negyven-ötven ember és embergyerek szaladgált a réten, mire odaértünk). Szóval nyugodtan lepakoltunk, söröztünk egyet, pihentünk a pokrócokon-fűben és addigra majdnem csak mi maradtunk. Fát gyűjtöttünk (a száraz bükk remek tüzelő), tüzet raktunk.

Otthon már előkészítettük a rablóhúst (gomba, újkrumpli, vereshagyma került a feldarabolt tarja mellé, amit kevés chilivel szórtunk meg, majd be lettek szépen tekerve baconszalonnába), így azt már csak egy kis félrekotort parázson meg kellett sütni; alufóliában körülbelül 40 perc alatt omlóssá sült a hús, édessé a hagyma.


A bográcsban pedig gulyás készült, bár nem lábszárból, ahogy kell, mert ebben a nyomorékkétezertízkulturálisfővárosban két napig rohangáltam marhalábszárért, hiába; az utolsó hentesnél már reflexből sertéscombot kértem, hagyományos gulyás ide-vagy oda, azér is finom leszel.


Ehhez megolvasztottam a szalonnát, plussz kevés zsír is került bele, beleszórtam a pirospaprikát, lehúztam a tűzről, kicsit elkevertem (vagy valaki a bandából), majd a felkockázott húst rádobáltam, fehéredésig pároltam. Felöntöttük teszkó válue ásványvízzel (nem a sokbubissal), majd belekerültek a zöldségek is (sárgarépa, petrezselyemgyökér), egész bors, só, babérlevél és nesze, főjjél. Később követte őket a krumpli, aztán meg még persze kellett ám utánaízesíteni (de hányszor), de frankó lett, másnap is azt ettünk (jó volt ám hazacipelni a bográcsban).


Gourmandula, köszi szépen ezt a fordulót, lesz miből csemegézni nyáron:)

Nademost Starfi húzzá vissza tanulni.

vkf! XIV., harmadik rész

És ha már ennyi finom főtt húsom maradt, köszönhetően a levesnek, akkor kellett hozzá egy jó kis mártás, azaz szósz. Mindig is szerettem a gyümölcsszószokat. Édesanyám olyan almás meggyszószt készít, hogy csak na; hozzá pedig az elmaradhatatlan pirított darát. Hihetetlen mennyiségeket tudok bekanalazni (meg bevillázni) belőlük.

De mivel a meggyszósz főleg nyári termés (most ne térjünk ki a mélyhűtött gyümölcsökre), ezért almamártást gondoltam ki. Kapóra is jött egy régi magyar recept, melyet erősen megvariáltam; ugyanis a klasszikus értelemben vett habarást kissé módosítottam. Bár lehet, hogy ez is annak számít, tessék eldönteni.

Kapros almaszósz

4-6 savanykás alma (preferálom a több almát)
125 ml víz
250 ml húsleves
200 ml tejszín
2 ek. étkezési keményítő
2 tojássárgája
1 csokor kapor
1 ek. fehérbor
75 gr vaj

Az almát meghámozom, kimagozom, vékonyan felszeletelem. A vízzel együtt felteszem főni, gyorsan felforralom, majd takarékra állítom a lángot. Beleöntöm a húslevest, majd lefedve, gyöngyöző forrással kb 15-20 perc alatt nagyon puhára főzöm. Ezután az egészet leturmixolom (nem kell teljesen homogénre), visszaöntöm az edénybe. Hozzákeverem a tejszínnel simára kevert keményítőt (na ez a rész a habarás-helyettesítő rész), jól elkavarom, majd beleszórom az apróra vágott kaprot, és a fehérborral elkevert tojássárgáját. Pár perc keverés után hozzáadom a hideg vajat, ha felolvadt, lezárom a lángot.

Elsősorban főtt húsokat tudnék hozzá elképzelni, de egy semleges ízű sült tarját, vagy szárnyast is kipróbálnék vele.

És hogy miért magyaros ez az étel? Első indok: az eredeti recept biztosan az (erdélyi magyar szakácskönyvből). Második indok: az eredeti receptben lévő habarás miatt, és az ebben a receptben lévő habarás-szerű sűrítési eljárás miatt. Harmadik indok: mert nem sok konyhában használnak gyümölcsös mártásokat, főleg nem főtt húsokhoz; az angol konyha inkább sült húsokhoz ajánlja az almaszószt, kacsához, sonkához a Cumberland-mártást. Nekünk pedig van meggyszószunk, gyümölcsszószunk. És most már kapros almaszószunk is.

vkf! XIV., második rész

Megcsináltam, ettem belőle. És sűrűn fogok ilyet főzni, bánom, hogy eddig nem tettem. Igen, végülis a ludaskásáról van szó, de mostanában nem vagyok oda a rizsért. Ezért nem is szokványosan, hosszúszemű rizzsel készítettem. Úgy, ahogy kell, először egy risotto alapot főztem (azt a normális olasz fajtát), aztán magyarosítottam.

Az étel átszellemült. Kellemes, vajas-húsleveses-boros ízvilágba kevertem bele a Neguilla receptjeként főzött húslevesből a zöldségeket, húst. Már csak sült máj kellett hozzá. És egy kis Irsai Olivért kortyolgattam hozzá, a Nyakas pincészettől. Azt hiszem, ennyi kell a boldogsághoz.

Lúd-risotto sült májjal (aka ludaskása, másképp)

200 gr risotto rizs (pl. arborio)
500-700 ml húsleves
150 ml jó minőségű fehérbor
só
libahús (aprólékból), szívek
levesben főtt zölségek (sárgarépa, gomba, zeller esetleg)
50 gr vaj
1 vöröshagyma
máj, zsíron megpirítva

A vajat megolvasztom, majd üvegesre párolom benne a hagymát. Ezután belekeverem a rizst, kis lángon párolom. Beleöntöm a bort, kis lángon folyamatosan kevergetve megvárom, míg a rizs beszívja. Ezután kevergetve hozzáöntöm a húslevest és 12-15 perc alatt puhára főzöm, míg a levét el nem főtte, azaz a rizs magába nem szívta. Én elég szárazra főztem (néha mondjuk kellett alá-alá öntögetni a húslevest), mert úgy volt igazán köze a ludaskásához, ami ugye nem nagyon tocsog. De ízlés dolga; lehet nedvesebbre is főzni, de akkor én biztos nem keverném hozzá a húst meg a zöldségeket, csak plusszban egy kis vajat és parmezánt:)

A risotto alatt elzárom a lángot, óvatosan beleforgatom a cafatokra tépkedett húst, a félbevágott szíveket, a felkarikázott sárgarépát, a felnegyedelt gombát és a kockákra vágott zellert, de ez utóbbi el is maradhat. Kis csészékben tálalom, a tetejükre darabka sült májat teszek, borsozom, vagy, ahogy én csináltam: fánkkiszúróba tömködtem az ételt, majd lassan lehúztam róla a fémkorongot. Én savanyú uborkát is kínálok hozzá, esetleg csípős cseresznyepaprikát.

Libamell-darabkával, vagy akármilyen szárnyas combjával a tetején tálalva nagyon frankó. Kacsa-confit is illik hozzá, természetesen saját zsírjában abálva.

Koncepció: Bűvös Szakács, risotto recept: Sajtok könyve

vkf! XIV., első rész

Bizony hosszas és sok-sok fejtörést okozott nekem Maci VKF! kiírása. Mert szoktam gulyást, halászlét, túróscsuszát, mákosnudlit, húslevest és madártejet enni/főzni/sütni, de valahogy nem gondoltam sosem, hogy posztot érdemelnének.

És milyen rosszul gondoltam! Csak éppen úgy vélem, hogy a fentebb említett ételeket mindenki el tudja készíteni (szóljon, aki nem, segítünk), és mindenkinek meg van a saját verziója, ami bevált. Pedig milyen jók azok az ételek!

Dolcevita az elsők között volt tepertőkrémes posztjával, amivel nemcsak magasra tette a mércét, de rögtön meg is kívántam az ételét. Nem beszélve arról, hogy én is valamiféle tepertős finomságot (értsd: tepertőkrémet na) szerettem volna készíteni.

Úgyhogy ezek után maradt a hosszas töprengés, anyuval meg is vitattam a dolgot. És kezembe kaptam a szakácskönyveit (mind a 4 kézzel írt „szakácsfüzetét”, és a többi magyaros, nyomtatott könyveit; Horváth Ilonától és Pelle Józsefnétől különösen kedves recepteket szereztem), majd szelektáltam.

Az első fogásom egy régi erdélyi étel.

Árvakása

savanyú káposzta leve
víz
kevés vaj
125 gr kukoricadara
frissen őrölt bors
szárított majoranna
só
véreshurka, vagy húsoshurka, esetleg pirított vöröshagymakarikák, tepertő

Vízzel eléggé hígított savanyú káposzta levét felteszek forrni. Én körülbelül ¾ liter folyadékot használtam. És tényleg ne legyen savanyú, csak azért érezzük, hogy miből készül. Ebbe, ha forr, belekeverem a kukoricadarát, majd sűrűn kevergetve kis lángon megfőzöm. Belekeverem a körülbelül egy evőkanálnyi vajat is, sózom, borsozom. Ha kész (megfőtt a dara), ízesítem a majorannával. Hurka-szeletekkel, vöröshagyma-karikákkal, vagy tepertővel megszórva tálalom.

Igazából ez a puliszkának egy savanykásabb verziója, érdekes ízvilágú étel. Nekem csípős hurkával nagyon bejött.

VKF! XIII/3, a tabbouleh

Csak ne kövezzetek meg. Tudom, tudom, hogy ez egy saláta igazából, de mivel olvastam, hogy remek például falafelhez, vagy hummuszhoz is, ezért is mertem köretként kezelni és köretként elfogyasztani. Bár nem is falafelt vagy hummuszt adtam-ettem hozzá.

De kezdjük az elején. A tabbouleh (más néven tabouleh, vagy tabouli) egy közel-keleti étel; Libanonban nemzeti ételként tartják számon. Az arab konyhában ez az étel igazából saláta, mely bulgurból (egyféle búza), zöldségekből (uborka és paradicsom), fűszernövényekből (petrezselyem és menta, esetleg koriander) áll, amit citromlével, olívaolajjal ízesítenek. Libanonban salátaleveleket kínálnak mellé, amibe kis adagokat csavarnak az ételből, és feltekerve fogyasztják.

Tabbouleh

200 gr bulgur
1 meghámozott, felkockázott kígyóuborka
2 felkockázott paradicsom
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
fél citrom leve (vagy ízlés szerint)
nagy csokor petrezselyem
nagy csokor menta (redukálható kisebb csokorra)
frissen őrölt feketebors
csíkokra vágott citromhéj
extra szűz olívaolaj
só

A bulgurt jól átmosom, majd egy hőálló tálba teszem. Forrásban lévő vizet öntök rá, majd körülbelül 30 percig állni hagyom. Ezalatt a bulgur megpuhul. Ezután megint leszűröm. Hozzákeverem a zöldségeket, hozzáadom a citromlevet, bőségesen meglocsolom olívaolajjal is. A fűszernövényeket apróra metélem, majd a citromhéjjal együtt a salátába keverem. Sózom, borsozom, ízlés szerint. Én olajban kisütött, előzőleg sós-ötfűszerkeverékes lisztbe mártott csirkemellcsíkokat adtam hozzá.

VKF! XIII/2, a csicsóka

A csicsóka (Helianthus tuberosus) a fészkesvirágzatúakhoz tartozó, az Újvilágból származó, ehető gyöktörzzsel rendelkező növény. A virága a napraforgóéhoz hasonló, ám annál jóval kisebb; a nyelves virágok sárga színűek (értsd: a "szirmai"). Évelő növény, gyöktörzse minden évben új hajtást hoz. Népi nevei: tótrépa, földialma.

Édeskés ízét a benne lévő inulinnak köszönheti, melyet a szervezetünk inulobiózra és szacharózra bont (ezek az oligoszacharidok a fruktóz - gyümölcscukor - polimerizációjával jönnek létre). Az inulint egyébként az extracelluláris (sejten kívüli) és az intravazális (érpályán belüli) folyadékterek, valamint a szervezet teljes víztartalmának mérésére használják, mivel a sejtekbe nem lépnek be; erről részletesen ld. a Fonyó-féle Orvosi Élettan tankönyvet.

Ennyit a dolog rendszertani és biokémiai-fiziológiai részéről, most vissza a konyhába. A csicsóka kellemesen füstös és földes (ez komoly) íze remekül passzol az olyan zöldségekkel, mint a fokhagyma, a lilahagyma és a szalonnával-sonkával is. Illik csirkéhez és disznóhúshoz is. Nyersen egyébként kissé más íze van (karalábés-édeskés), bár így is szívesen elropogtatja az ember.
Csicsóka fokhagymával és angolszalonnával

400 gr csicsóka
3 fej fokhagyma
100 gr angolszalonna
1 fej lilahagyma
100-200 ml zsemlemorzsa
vaj
frissen őrölt bors
só
5-7 ek. víz

A csicsókát meghámozom (jó tanács, hogy ne túl göcsörtös gumókat vegyünk, mert akkor a fél életünket hámozással töltjük, mint ahogy én tettem). Egy serpenyőben vajat olvasztok, majd az apróra vágott angolszalonnát ropogósra sütöm benne. Ezután félreteszem. A serpenyőbe beledobálom a csicsókákat, a fokhagymát. Én itt hozzáadtam a lilahagymát is, ám így az ízének és a színének is búcsút mondhattam, mire az étel kész lett. Legközelebb csak a végén adom majd hozzá. Sózom, borsozom, majd belekeverem a vizet is. 8-10 percig lefedve, kis lángon párolom, néha meg-megrázom az edényt. Ha eléggé megpuhult, akkor leveszem a fedőt, és addig párolom, amíg a folyadék elpárolog a serpenyőből. Egy másik serpenyőben vajon aranyszínűre sütöm a zsemlemorzsát. Ebbe belekeverem a hagymás csicsókát és a szalonnát is hozzáadom.

A Farmer's Market-ból.

VKF! XIII/1 póré és sárgarépa

Fakanál különleges köreteket szeretne a gasztroblogger társadalomtól, hát adjunk Neki:) Én három pályaművel szeretnék szerepelni. Az első egy régebbi kedvenc, ám mostanában elfeledkeztem róla; a másodikról nemcsak én, hanem sok -sok ember elfeledkezett; a harmadik pedig nem is igazán köret, hanem saláta, de akkor is köretként ettem, húshoz.

Szóval az első. Ez egy teljesen egyszerű, mégis különlegesnek mondható köret, mert nem kell vele sokat vacakolni, de akkor is fennköltebb, mint a snassz párolt rizs ("rizsa"). Csak arra kell vigyázni, hogy a zöldségek ne puhuljanak meg teljesen, mert kicsit ropogós belsővel az igazi. Szerintem illik sertéshez, csirkéhez (kacsához annyira talán nem), marhához, de sonkához, virslihez is.

Pirított sárgarépa és póréhagyma

1-2 szál póré
4-6, vékonyabb szál sárgarépa
1 kis vöröshagyma
ehhez a mennyiséghez kb. 50 gr vaj
1-1,5 ek. cukor

A vajat felolvasztjuk, beledobáljuk a zöldségeket, majd megszórjuk a cukorral. A cukor enyhén karamellizálódni fog és szép fényes külalakot ad a zöldségeknek.

A hozzávaló, kiegészítendő fogás (értsd: én ezt csináltam):

Mézes karaj

Najó, nem is annyira mézes. De akkoris, a "karaj" önmagában nagyon szegényes cím lenne. Ehhez a karajokat enyhén kiklopfolom (enyhén!), sózom. Serpenyőben erős lángon, zsiradék nélkül mindkét oldalát megpirítom, majd egy jénaiba teszem őket, borsozom, zsiradékot teszek alá (én vajat és sertészsírt tettem) és meglocsolom egy kis mézzel. Letakarva egy órát sütöm, 160 fokos sütőben. Ha rágós lenne, még egy kicsit. Közben locsolgatom, hogy ne száradjon ki.

VKF! XII

Nagy töprengésben voltam az elmúlt napokban. Gabojsza ugyanis halas-tengeri herkentyűs vigyázz, kész, főzz!-re kért fel minket. Két lehetőség állt előttem: vagy egy régebbi posztot turbózok fel, vagy csinálok egy teljesen újat. A kreol szószos rákok tényleg finomak, még egyszer ettem volna, de talán kissé unalmas lett volna, ha újra azzal jelentkezem. A másik lehetőség, hogy valami újjal állok elő. Győzött az utóbbi.

Tehát a garnélás kártyáimat már kijátszottam (mondjuk ízre nem lett volna vele semmi baj). Meg a lazac. Azok is szerepeltek már. Kagyló annyira errefelé nem kapható, ez alapban ki volt lőve. Maradt a többi féle hal. Persze, az sokféleképp elkészíthető. Vagyis túlsokféleképp; mert ezer meg egy variáció szerint lehetne főzni, sütni, párolni, stb.; esetleg nyersen (bár ez a jégpulton álló halakból nem lenne túl szerencsés), pácoltan (azaz majdnem nyersen, szintén kevésbé szerencsés).

Jól van, jól van, annyi már megvan, hogy hal lesz. De milyen hal...? Azt már eldöntöttük hogy nem lazacból lesz a ma esti vacsora. Folyami halat annyira nem szerettem volna. Maradnak a tengeri halak, hát, szépen szűkül a kör. Menni fog ez, Starfokker, menni fog ez. És majd még agyalunk rajta, hogy konkrétan mi legyen.

Hétfő reggel korán keltem, be kellett mennem az egyetemre. Aztán zombulás közben a Spektrumra tévedtem (a Spektrumtól igencsak sűrűn jön rám az idegbaj a cseh nyelvű reklámok miatt), és éppen Rosemary Shrager főzött nekünk. Fel is ébredtem, meg is lett a nyertes fogás. Csakhogy én lepényhal (izé, rombuszhal) helyett tőkehalból készítettem, meg itt-ott változtattam a recepten, ízlésemnek megfelelően.

Tőkehal zöldborsópürével és céklaropogóssal

a halhoz és a mártásához:

1 nagy tőkehalfilé
2 mogyoróhagyma
apróra vágott metélőhagyma
200 ml hallé
180 ml száraz fehérbor
tejszín, vaj
frissen őrölt feketebors

a püréhez:

2 csésze zöldborsó
1 nagy evőkanálnyi kecskesajt
3 evőkanál tejszín
3 mentalevél (eredeti recept szerint 8)
frissen őrölt feketebors
őrölt chili
vaj
só

és még egy cékla, vékonyra szeletelve (a legegyszerűbb hámozóval)
és még egy paradicsom, kimagozva


A zöldborsót megfőzöm, leszűröm, majd a sajttal, a tejszínnel és a vajjal együtt pürésítem. Sóval, chilivel és borssal ízesítem, majd a mentaleveleket is beleturmixolom. Lefedve félreteszem.

A finomra vágott hagymát a vajon üvegesre párolom. Hozzáöntöm a bort, harmadára beforralom. Beleöntöm a hallevet (húsleves is megteszi), beleszórom az apróra vágott metélőhagymát. Két percig alacsony lángon főzöm. Ezt a keveréket egy jénaiba töltöm, amire ráhelyezem a halfiléket. Vajdarabkákat teszek a halra, majd megszórom borssal. Alufóliával lefedem, majd 250 fokon kb. 10 percig forralom (a sütési idő függ a haldarabok méretétől). Ha kész, kiveszem a sütőből és további öt percig lefedve pihentetem. Ezután kiveszem a halat, a mártást egy szűrőn átszűröm, majd alacsony tűzön belekeverem a tejszínt és a hideg vajat. Kicsit főzöm, amíg sűrűbb nem lesz egy kicsit.

A céklát forró olajban kisütöm; nekem nem lett mind ropogós, majd legközelebb kipróbálok több verziót is (fritőz, alacsony lángon ill. erős lángon való sütés).

Tálaláskor az étel köré szórom a felkockázott paradicsomot is.

VKF! XI

Megkésve bár, de azért gyorsan megírtam az általam élénkítőnek tartott receptet... Már vasárnap elkészítettem, ám késő este sült meg és akkor már sem kedvem, sem időm nem volt lefotózni és feltölteni. Eredetileg nem a VKF! pályázatára szántam a receptet (a VKF!-et csak hétfőn olvastam), ám mivel élénkítő hatású anyagokért kiáltottak lilahangyáék, így pont kapóra jött az alábbi recept. Ígérem, legközelebb frappánsabbat sütök-főzök, viszont egyrészt így pont beférek a VKF!-be, amit nagy kár lenne kihagyni, másrészt szerintem ez egy egyszerűen elkészíthető sütemény, de annál nagyobbat szól. Remélhetőleg a vizsgaidőszak sűrűsödésével azért marad kis időm a konyhában.

Feketeteás-aszalt sárgabarackos gyümölcskenyér

20 dkg aszalt sárgabarack
20 dkg aszalt szilva
15 dkg nagyszemű, aranyszínű mazsola
6 dl, 2 filterből készült feketetea
3 ek. barackdzsem
5 dkg kristálycukor
5 dkg vaj
2 tojás
2-3 dkg sütőpor
50 dkg liszt
a forma kikenéséhez: vaj, liszt

A sárgabarackot és a többi aszalt gyümölcsöt félbevágjuk vagy harmadoljuk, majd a forró teába szórjuk. A mazsolát nem szoktam vagdosni, és beáztatni sem. A teát legutóbb Lady Grey teából készítettem, mert kellemesen kiegészíti a barackos ízvilágot. Kb. 2 órán keresztül állni hagyjuk a gyümölcsöket, ezalatt megpuhulnak, valamint az ízüket átveszi a tea is. Ezután a barackdzsemet (lehet más félét is használni), az olvasztott vajat és a tojást belekeverjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport (nekem 2 dkg is elegendő volt ahhoz, hogy a képen látható módon megnőjön a gyümölcskenyér, ám Édesanyám 3 dkg-t szokott beletenni), jól elkeverjük, majd a liszt-sütőpor keveréket apránként a gyümölcsös masszába dolgozzuk. Az egész masszát kivajazott, kilisztezett püspökkenyér-, esetleg őzgerincformába töltjük. Ez egy igen nehéz, de valamelyest folyékony massza lesz; én fakanállal szoktam beleerőltetni a sütőformába. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C) 1 óra 30 percet sütjük (légkeveréses sütőben 170 °C is elegendő). Az elkészültét tűpróbával ellenőrizzük. Ha a teteje túlságosan barnulna, fedjük le alufóliával. A kenyeret a formából még forrón kiborítjuk, konyharuhába csomagoljuk, de csak kihűlve szeleteljük. Én sós vajjal (Bords Eve) szoktam enni, de kitűnő önmagában, vagy egy csésze tea mellé. Két-három héttel karácsony előtt már elkészíthető, de pár napos állás és érés is jót tesz neki (azaz még bátran neki lehet állni, hogy Szenteste az asztalra kerüljön).