2009. október 19., hétfő

a szőlős sztori, harmadik rész

nem könnyű fotózni semmilyen fagyos dolgot. erre a mai napon jöttem rá, amikor is a szőlős vkf-re készült szőlő sorbet megérett a fotózásra. biztosan ugyanígy nem könnyíti meg az ember dolgát, ha fagylalttal, granitával dolgozik. történt ugyanis, hogy a nagyondurván lila sorbet egyszerűen nem akart gömb formát felvenni, pedig a fagylaltoskanálnak olyan szép íve van.

előre terveztem, és a sorbet 10 perccel a fotózás előtt kikerült a mélyhűtőből. a kevés fény miatt az erkélyen fotóztam, oda készítettem egy poharat, megtöltve vízzel, a fagylaltoskanalat, a háttérnek szolgáló deszkát, szalvétát és porcelánt, és még a lereszelt lime-héjat is a díszítéshez, illetve a fényképezőgépet (nélküle nehéz lenne). a sorbet azonban megmakacsolta magát, és belekötött a fagyisdobozba; nagy nehézségek árán azonban sikerült pár fotót készíteni.

ja és hogy milyen lett az íze? remek, de komolyan. a szőlőnek nagyon jót tesz a zöldcitrom, az otello fürtök aromái is érződnek, a leheletnyi rózsavíz pedig mennyei lett benne.

otello sorbet zöldcitrommal és rózsavízzel

1500 g kék és vörös szőlő, vegyesen, köztük minél több otello szőlő (nekem 4 nagy fürtöm volt)
100 + 150 ml víz
150 ml-nek megfelelő mennyiségű cukor
2-3 lime
2 ek rózsavíz

a szőlőt megmossuk, leszemezzük, kb 100 ml vízzel feltesszük a tűzre. gyakori kevergetés mellett, közepes lángon a szemeket szétnyomkodjuk, illetve addig főzzük, amíg a szőlőszemek ki nem repednek. ezután turmixoljuk, majd egy szitán átpasszírozzuk, hogy a héj és a magok fennmaradjanak (nem kell félni, a turmix nem szedi szét a magokat).

a cukrot és a 150 ml vizet felfőzzük, és a szőlős léhez adjuk. belecsavarjuk a lime-ok levét, hozzáadjuk a rózsavizet, elkeverjük és az egész keveréket egy műanyagba öntjük. mélyhűtőben 1-2 óráig fagyasztjuk, majd óránként kivesszük, átkeverjük, hogy könnyebb textúrájú legyen, mindezt 3-4-szer elegendő megcsinálni.

8 megjegyzés:

trinity írta...

Szép lett ez nagyon!! Csodás mély árnyalat.....Hát még az íze, isteni lehet!!!
Jujj, nagyon bele tud kötni a dobozba:OO Tapasztaltam....

Limara írta...

De gyönyörű! Szívesen megkóstolnám! :) Otellóból tegnap lekvárt főztem, a színe valami csoda, az ízéről már nem is beszélve! :))

szepyke írta...

Jesszusom, de szép!
Nekem a fagyikkal meg az volt a bajom, hogy ahogy kivettem a hűtőből a fotóra már folyt, mint a Niagara...:)

Moha írta...

Jaj ez tényleg gyönyörű lett!Én odavagyok az otelló színéért bármiben legyen is. Mondjuk most már fagyira nem annyira vágyom,inkább forralt bor:)
Ja, gyerekeim kommentárja amikor ma meglátták a tortát: olyan mintha műanyag lenne! (azért megették)

starfokker írta...

trinity, miért nem mondtad előre?:D

limara, a lekvár is nagyon nagyon finom lehet.

szepyke, köszönöm:) akkor az inkább jégkása, hm?:D

moha, köszönöm szépen:) mondjuk amikor még elkészült (két hete kb), akkor még rövidgatyában mászkáltam a városban. most meg...

Flat Cat írta...

A nagy nehézségek nem látszanak a képen. Gyönyörű lett. :)
Nagyon finom lehetett a szőlő rózsavízzel és zöld citrommal, nagyon tetszik ez az ötlet is! :)

Garffyka írta...

A színe csodálatos, az ízét virtuálisan kóstolgatom.

Köszönöm, hogy olvasóm lettél :)
Hűséges látogatód vagyok, ígérem, többször fogok hozzászólni ínycsiklandó alkotásaidhoz.

starfokker írta...

fc, próbálkoztam, próbálkoztam:) köszönöm.

garffyka, igazán nincs mit, én is köszönöm. és örülök neki!:)