2007. november 24., szombat

a három ká (esetleg négy)

Kacsa vörösboros mártásban, kakukkfüves körtével és krumplipürével


A kacsahús édeskés íze fenségesen illik a gyümölcsös édes-fanyar mártással, amelyet jól kiegészít a kakukkfüves-hagymás körte, mely először - valljuk be - kissé idegenül hangzik, viszont isteniiii... A krumplipüré pedig egy nagyon jó köret, hiszen nem nyomja el sem a kacsa, sem a körte ízét, mégis jól harmonizál velük.

4 személyre:

kb. 2,4 kg-os konyhakész kacsa (aprólékkal legyen ekkora súlya)
600 ml száraz vörösbor
120 g aszalt szilva
fél narancs lereszelt héja
fahéj
chili
2 nagy körte
1 csokor kakukkfű
1 vöröshagyma
vaj
5 közepesen nagy szem krumpli
tej
vaj

bors

A kacsát darabjaira vágtam (comb, mell, szárny); a hátat, a farhátat, a nyakat felhasználtam leves készítéséhez. A mártásos kacsához a combokat, a melleket és a szárnyakat használtam fel, de lehet csak mellet vagy combot is. Én kábé 1 kg húst nyertem a kacsából, de szerintem több húst is lehet sütni, lényeg, hogy egyszerre beférjenek a sütőbe. Jól besóztam minden darabját, majd 2-3 órára hűtőbe tettem.

A mártáshoz a bort feltettem főni, beleszórtam az aszalt szilvákat és takarék lángon 15 percig főztem. Ezután kivettem pár szilvát a folyadékból, ezeket félretettem (a tálaláshoz használtam fel), a többit turmixgépbe öntöttem (ha nem hőálló, meg kell várni, míg kissé lehűl). Egy csipet fahéjjal, a fél narancs lereszelt héjával (én egy kis narancslevet is préseltem bele, de ez elhagyható) fűszereztem, majd turmixoltam és félretettem.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. A húsokat kivettem a hűtőből, és serpenyőben egy kis olajat forrósítottam. A húsokat bőrös oldalukkal lefelé belefektettem a serpenyőbe, három percig sütöttem erős lánggal, majd megfordítottam és ugyancsak három percig sütöttem a húsos oldalukat is. Ezután a vörösboros mártást egy hőálló üvegtálba öntöttem (akkorába, hogy mindegyik hús beleférjen), majd ráfektettem a húsokat, bőrös oldalukkal felfelé. Megborsoztam, lefedtem alufóliával és 20 percig sütöttem. Amikor letelt az idő, a hőfokot mérsékeltem 130 fokra, majd három óra alatt omlósra sütöttem a húsokat. Ez idő alatt a mártás ízeit is átveszi.

Közben sós vízben megfőztem a krumplit, leszűrtem, összetörtem, megsóztam-borsoztam, majd dúsítottam vajjal és felöntöttem tejjel, majd alaposan összekevertem. Amikor a három óra sütési idő lejárt, levettem az alufóliát a húsról, majd kicsit meggrilleztem azokat, mindezt kábé 250 fokon. Csak annyira, hogy éppen pirosra sült a bőrük.

A körtéket félbevágtam és kivájtam a magházukat. Egy serpenyőben vajat forrósítottam, majd beleszórtam a félbe, majd pedig szeletekre vágott hagymát. Kicsit megdinszteltem azokat, majd a körtéket belefektettem a hagymás vajba, félbevágott oldalukkal lefelé és 5 percig alacsony hőfokon pároltam. Ezután egy jénaiba tettem őket (most már felfelé néztek a körték), rácsepegtettem a vajat és a hagymát, megszórtam a kakukkfűvel és bedobtam a sütőbe. 250 fokon, fedő nélkül sütöttem 10 percig. Ezalatt szépen megpuhult a közepe is, majd tálaltam az ételt.

A kacsahús édeskés íze fenségesen illik a gyümölcsös édes-fanyar mártással, amelyet jól kiegészít a kakukkfüves-hagymás körte, mely először - valljuk be - kissé idegenül hangzik, viszont isteniiii... A krumplipüré pedig egy nagyon jó köret, hiszen nem nyomja el sem a kacsa, sem a körte ízét, mégis jól harmonizál velük.

Stahl-recept nyomán, kissé módosítva és továbbfejlesztve:)

2007. november 23., péntek

kembilö vagy kelbimö?




Mert azért nem mindegy. Ezesetben az egyik közeli boltban akadtam rá a kelbimbó (azaz bimbóskel) vicces, izé-bolti-újmagyar nevére. Nyilván egy két éves gyereknek könnyebb megjegyezni az első, vagy akár a második verziót, de könyörgöm, miért nem mennek át ezek a címkék valami ellenőrzésen, mielőtt a pultra kerülnek? Elgondolkodtató, hogy ezek talán egymás szinonimái.

A kelbimbót különben igencsak nagyon szeretjük, mert finom zöldség, kellemes, kesernyés aromával. Múltkor finom vacsora kerekedett belőle, meg még egy kis debreceniből.


Kelbimbó besamelmártásban, debrecenivel

A fogást így készítettem: A kelbimbókat egyenként megmostam, majd megszabadítottam őket külső leveleitől. Talán mert azok sérültek voltak, vagy túl kesernyések. Ezután bedobtam mind egy fazékba, és enyhén sós vízben feltettem őket főni (ha felforr, már elég takarékon főzni).

Eközben egy széles serpenyőben felforraltam egy-két ujjnyi fehérbort, majd levettem a tűzről. A debreceniket szépen bevagdaltam, ahogy kell. A forró, gőzölgő borba beletettem a debreceni kolbászokat, és hagytam, hogy egy kicsit átpuhuljanak az alkoholtól. Ezután sűrű besamelmártást készítettem (több lisztet tessék beletenni, az eredeti recepthez képest), és talán kicsit több vajat is használtam. Amikor a tejet forraltam, én tettem bele egy babér levelet és egy egész, kisebb hagymát, amelyet két-három szegfűszeggel érdemes megtűzdelni. A tej kisebb részét (kb. másfél dl-t) helyettesítettem tejszínnel. Jó sok finom mártás lett, ami nagyon ragadt a kóstolgatós kiskanalamra:) És a szerecsendiót ki ne hagyjátok belőle, mert az kell.

A kész, puha, de még nem halálbafőtt kelbimbókat leszűrtem, egy jénaiba áttettem, és ráöntöttem a besamelmártást. Én speciel reszeltem rá sajtot is (camembert és gruyere keveréket). A camembert szerintem nagyon jól passzol a kelbimbó kicsit kesernyés ízéhez, és pont volt itthon egy száraz, reszelhető darab:) Megszórtam frissen őrölt borssal, és bedobtam a forró sütőbe. Kábé 200 fokon sütöttem.

Amikor már nagyjából készen volt, azaz a besamel teteje szép aranybarna, akkor kiszedtem a sütőből és lefedtem. A debreceniket kiszedtem a borból, lecsöpögtettem és serpenyőben megsütöttem. És kész is, lehetett tálalni és enni. Szerintem baromira fincs. Majd legközelebb fotót is készítek róla.

Egyébként a második képen olvasható "ostály" se semmi.

első

Háttal nem kezdünk mondatot. De blogot igen. Hát mert kérem, nehéz a blog-kezdés; iniciálni kell, rendezni a gondolatokat, nem csupa hülyeséget papírra, illetve képernyőre vetni. Akkor kezdjük, in medias res.


Mai mérleg: 1 db kimaradt (mit kimaradt, szándékosan kihagyott!) laborgyakorlat, 1 db elkótyavetyélt délelőtt, 1 db korgás-sorozat a gyomorban, ami kábé fél 9 óta tart (ezt hamarosan korrigálom, étellel-itallal) és végül 1 db jól hangszerelt album a lejátszóban.


Hamarosan indulnom kell, vár az egyetem, mert mit érne az életünk tanulás, szenvedés, meghurcoltatás, kínzás nélkül, avagy milyen jó dolog egyetemistának lenni. Mert jó is.