Mert azért nem mindegy. Ezesetben az egyik közeli boltban akadtam rá a kelbimbó (azaz bimbóskel) vicces, izé-bolti-újmagyar nevére. Nyilván egy két éves gyereknek könnyebb megjegyezni az első, vagy akár a második verziót, de könyörgöm, miért nem mennek át ezek a címkék valami ellenőrzésen, mielőtt a pultra kerülnek? Elgondolkodtató, hogy ezek talán egymás szinonimái.
A kelbimbót különben igencsak nagyon szeretjük, mert finom zöldség, kellemes, kesernyés aromával. Múltkor finom vacsora kerekedett belőle, meg még egy kis debreceniből.
Kelbimbó besamelmártásban, debrecenivel
A fogást így készítettem: A kelbimbókat egyenként megmostam, majd megszabadítottam őket külső leveleitől. Talán mert azok sérültek voltak, vagy túl kesernyések. Ezután bedobtam mind egy fazékba, és enyhén sós vízben feltettem őket főni (ha felforr, már elég takarékon főzni).
Eközben egy széles serpenyőben felforraltam egy-két ujjnyi fehérbort, majd levettem a tűzről. A debreceniket szépen bevagdaltam, ahogy kell. A forró, gőzölgő borba beletettem a debreceni kolbászokat, és hagytam, hogy egy kicsit átpuhuljanak az alkoholtól. Ezután sűrű besamelmártást készítettem (több lisztet tessék beletenni, az eredeti recepthez képest), és talán kicsit több vajat is használtam. Amikor a tejet forraltam, én tettem bele egy babér levelet és egy egész, kisebb hagymát, amelyet két-három szegfűszeggel érdemes megtűzdelni. A tej kisebb részét (kb. másfél dl-t) helyettesítettem tejszínnel. Jó sok finom mártás lett, ami nagyon ragadt a kóstolgatós kiskanalamra:) És a szerecsendiót ki ne hagyjátok belőle, mert az kell.
A kész, puha, de még nem halálbafőtt kelbimbókat leszűrtem, egy jénaiba áttettem, és ráöntöttem a besamelmártást. Én speciel reszeltem rá sajtot is (camembert és gruyere keveréket). A camembert szerintem nagyon jól passzol a kelbimbó kicsit kesernyés ízéhez, és pont volt itthon egy száraz, reszelhető darab:) Megszórtam frissen őrölt borssal, és bedobtam a forró sütőbe. Kábé 200 fokon sütöttem.
Amikor már nagyjából készen volt, azaz a besamel teteje szép aranybarna, akkor kiszedtem a sütőből és lefedtem. A debreceniket kiszedtem a borból, lecsöpögtettem és serpenyőben megsütöttem. És kész is, lehetett tálalni és enni. Szerintem baromira fincs. Majd legközelebb fotót is készítek róla.
Egyébként a második képen olvasható "ostály" se semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése