2008. június 15., vasárnap

vkf! xvi

Ez most egy rendhagyó vkf! lesz számomra, ugyanis a vizsgaidőszak közepén folyton folyvást tengődve tanulva nem sok idő marad a főzésre. Ez olyan szenyós-pizzás-focacciás időszak, amikor is sokmindent nem főzök-sütök, inkább bevált recepteket (focacciák rulez); meg köszönhetően a sarki pékségnek és a közeli boltoknak, van mivel feltölteni a hűtőt néha-néha. A hazai kajákról nem is beszélve.


Így az még véletlenül sem jutott eszembe, hogy a szabadban alkossak, Általános mikrobiológia (Dialóg Campus kiadó) tankönyv-bújás helyett. Ötlet pedig lenne, pontosabban van (lásd többek között vegasztrománia itt és itt), és nemsokára vége ennek a vizsgaidőszaknak is és akkor szabadságon leszek két hónapig és az egyetem felé se nézek (najó, de; mert a labort se kéne hanyagolni, még a végén elfelejtem, hogyan kell kémcsőből lombikba oldatot átönteni).


Május végén egyébként kinn főztünk. Felcaplattunk a Mecsekbe, bográcsostul-állványostul-söröstül-nyersanyagostul, egy szombati, először hangos, aztán csendes délutánon (a családosok már felszívódtak addigra, komolyan, legalább negyven-ötven ember és embergyerek szaladgált a réten, mire odaértünk). Szóval nyugodtan lepakoltunk, söröztünk egyet, pihentünk a pokrócokon-fűben és addigra majdnem csak mi maradtunk. Fát gyűjtöttünk (a száraz bükk remek tüzelő), tüzet raktunk.

Otthon már előkészítettük a rablóhúst (gomba, újkrumpli, vereshagyma került a feldarabolt tarja mellé, amit kevés chilivel szórtunk meg, majd be lettek szépen tekerve baconszalonnába), így azt már csak egy kis félrekotort parázson meg kellett sütni; alufóliában körülbelül 40 perc alatt omlóssá sült a hús, édessé a hagyma.


A bográcsban pedig gulyás készült, bár nem lábszárból, ahogy kell, mert ebben a nyomorékkétezertízkulturálisfővárosban két napig rohangáltam marhalábszárért, hiába; az utolsó hentesnél már reflexből sertéscombot kértem, hagyományos gulyás ide-vagy oda, azér is finom leszel.


Ehhez megolvasztottam a szalonnát, plussz kevés zsír is került bele, beleszórtam a pirospaprikát, lehúztam a tűzről, kicsit elkevertem (vagy valaki a bandából), majd a felkockázott húst rádobáltam, fehéredésig pároltam. Felöntöttük teszkó válue ásványvízzel (nem a sokbubissal), majd belekerültek a zöldségek is (sárgarépa, petrezselyemgyökér), egész bors, só, babérlevél és nesze, főjjél. Később követte őket a krumpli, aztán meg még persze kellett ám utánaízesíteni (de hányszor), de frankó lett, másnap is azt ettünk (jó volt ám hazacipelni a bográcsban).


Gourmandula, köszi szépen ezt a fordulót, lesz miből csemegézni nyáron:)

Nademost Starfi húzzá vissza tanulni.

2 megjegyzés:

prante írta...

jó az a fekete fehér kép, hiába van annak valami varázsa... talán többet hagy a fantáziának meg az emlékezetnek...

starfokker írta...

én is szeretem a fekete-feér képeket. valahogy több a továbbgondolnivaló velük. rengeteg kép készült akkor, alig tudtam közülük választani.