ünnepi menü

Ahogy ígértem, megírom a karácsonyi menünket. Ahogy ígértem, két ünnep közt vetem képernyőre, ahogy ígértem, megkésve, de talán pont így jó. Már nem olvassuk görcsösen és (neadjisten) idegesen a szakácskönyveket, sem a gasztroblogokat, sem a magyarkonyháhat (még azokat a régi, Pákozdi Judit által szerkesztetteket). Hacsak nem a szilveszteri ételsorra készülünk, de erről most ne.

Igenis hagyományosat ettünk otthon; hagyományosat, bár nem-mindig-karácsonyhoz illőt; esetleg hagyományos-újszerűt, avagy ha nem lesz Römertopfban rotyogó székelykáposzta, akkor jó lesz helyette toroskáposzta is. Az is elfogy, vagy végső esetben szétosztódik a családtagok és a mélyhűtők közt, mert abból nagy edénnyel főzünk.

A következő ételek szentestére és mind a kettő karácsonyi napra készültek.

1. Újházy tyúkhúsleves, kis változtatással, gyöngytyúkból

2. Halászlé (nagypapám elméleti és az én gyakorlati vezetésemmel)

3. Mákos és diós bejgli (az elmaradhatatlan)

4. Macikonyha mogyorós háromszögei (isteni lett)

5. Toros káposzta (bár tor nem volt, de annál jobban esett)

6. Kolbászhússal töltött dagadó rozmaringos krumplival

7. Főtt sonka ananászos-uborkás-olajbogyós halsalátával (Svédországból)

Jókat főztünk-sütöttünk megint és jókat ettünk megint. Úgyhogy most kinyitok egy üveg rozét, hátradőlve (és közelgő vizsgákról megfeledkezve) csendes Tori Amos számokat hallgatok, és átlapozgatom a Gusto legfrissebb számát, amelyben karácsonyi recepteket olvasgatok, csakazértis. De legalább már nem kell készülni az ünnepre (a hajnalig mézeskalács-írogatással és a toroskáposzta-sütéssel), és izgulni, hogy minden remekül sikerüljön.

hálidéjen

Kedves Mindenki, most egy kicsit lelépek, hazamegyek karácsonyozni. Túl vagyok egy újabb vizsgán, nem is olyan rossz eredménnyel:) Legközelebb két ünnep közt írok: beszámolok a karácsonyi menüről, valamint főzök is majd vmit. Pölö a lazacot:)

a lazac-dilemma

Most jutott eszembe, hogy pár héttel ezelőtt beruháztam nagyobb adag lazacra, úgyhogy érik az elképzelés, hogy valahogy meg kéne főzni-sütni. Már van rá egy-két ötletem, de ha valakinek eszébe jut valami naon jó, akkor szívesen venném, ha megosztaná velem.

Öööö olyat ugye nem illik, hogy az előétel is, a leves is és a főétel is lazacos legyen? Hát nagy kár:D Addig is gondolkodom, hogy mi süljön (főjön) ki belőle.

Megjegyezném, hogy a lazacos receptet esetleg két ünnep közt, de inkább január negyedike után bocsátanám közre. Egyrészt azért, mert karácsonyra hazautazom, másrészt január 4-én egy baromi nagy és fontos szigorlatom lesz. És a lazacnak nem akarok csak úgy ukk-mukk-fukk nekiállni.

VKF! XI

Megkésve bár, de azért gyorsan megírtam az általam élénkítőnek tartott receptet... Már vasárnap elkészítettem, ám késő este sült meg és akkor már sem kedvem, sem időm nem volt lefotózni és feltölteni. Eredetileg nem a VKF! pályázatára szántam a receptet (a VKF!-et csak hétfőn olvastam), ám mivel élénkítő hatású anyagokért kiáltottak lilahangyáék, így pont kapóra jött az alábbi recept. Ígérem, legközelebb frappánsabbat sütök-főzök, viszont egyrészt így pont beférek a VKF!-be, amit nagy kár lenne kihagyni, másrészt szerintem ez egy egyszerűen elkészíthető sütemény, de annál nagyobbat szól. Remélhetőleg a vizsgaidőszak sűrűsödésével azért marad kis időm a konyhában.

Feketeteás-aszalt sárgabarackos gyümölcskenyér

20 dkg aszalt sárgabarack
20 dkg aszalt szilva
15 dkg nagyszemű, aranyszínű mazsola
6 dl, 2 filterből készült feketetea
3 ek. barackdzsem
5 dkg kristálycukor
5 dkg vaj
2 tojás
2-3 dkg sütőpor
50 dkg liszt
a forma kikenéséhez: vaj, liszt

A sárgabarackot és a többi aszalt gyümölcsöt félbevágjuk vagy harmadoljuk, majd a forró teába szórjuk. A mazsolát nem szoktam vagdosni, és beáztatni sem. A teát legutóbb Lady Grey teából készítettem, mert kellemesen kiegészíti a barackos ízvilágot. Kb. 2 órán keresztül állni hagyjuk a gyümölcsöket, ezalatt megpuhulnak, valamint az ízüket átveszi a tea is. Ezután a barackdzsemet (lehet más félét is használni), az olvasztott vajat és a tojást belekeverjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport (nekem 2 dkg is elegendő volt ahhoz, hogy a képen látható módon megnőjön a gyümölcskenyér, ám Édesanyám 3 dkg-t szokott beletenni), jól elkeverjük, majd a liszt-sütőpor keveréket apránként a gyümölcsös masszába dolgozzuk. Az egész masszát kivajazott, kilisztezett püspökkenyér-, esetleg őzgerincformába töltjük. Ez egy igen nehéz, de valamelyest folyékony massza lesz; én fakanállal szoktam beleerőltetni a sütőformába. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C) 1 óra 30 percet sütjük (légkeveréses sütőben 170 °C is elegendő). Az elkészültét tűpróbával ellenőrizzük. Ha a teteje túlságosan barnulna, fedjük le alufóliával. A kenyeret a formából még forrón kiborítjuk, konyharuhába csomagoljuk, de csak kihűlve szeleteljük. Én sós vajjal (Bords Eve) szoktam enni, de kitűnő önmagában, vagy egy csésze tea mellé. Két-három héttel karácsony előtt már elkészíthető, de pár napos állás és érés is jót tesz neki (azaz még bátran neki lehet állni, hogy Szenteste az asztalra kerüljön).

vízfürdőben főtt mézeskalács

Igazság szerint ennek a receptnek karácsony után kellene itt megjelennie, de megtaláltam és beleszerettem - még november elején valamikor, mostmár megérett az elhatározás és megcsináltam ma. És hogy a receptnek miért karácsony után kellene szerepelnie? Azért, mert a recept mézeskalácsmorzsáért kiált: a megunt, megszáradt mézeskalácsokat ledarálva kész is a puding egyik alapanyaga.

Édesanyám tavaly küldött nekem egy nagy csomagot Svédországból, és megpakolta minden jóval: többek között fűszeres süteményekkel, így saját készítésű mézeskaláccsal is (megjegyezném, hogy a többi is home-made volt). Én, spórolás gyanánt karácsony után pár nappal egy fémdobozba zártam a különböző formájú süteményeket, így egyrészt nem száradtak ki, másrészt maradt idénre, mézeskalács pudingba:D

Mézeskalács puding

15 dkg mézeskalácsmorzsa
5-6 ek. fehérbor
3 tojás
10 dkg vaj
2 ek. méz
5 dkg hámozott, szeletelt mandula
1 kiskanálnyi mézeskalács-fűszerkeverék (ami áll: fahéj, szerecsendió, koriander, édeskömény, gyömbér, szegfűszeg, ánizs, bors, kardamom)

A mézeskalácsot célszerű ledarálni, vagy lereszerlni; én mozsárban törtem össze. A morzsát a borral meglocsoltam, kissé összekevertem, majd 15-20 percig állni hagytam. A tojások sárgáját a puha vajjal és a mézzel habosra kevertem, hozzáadtam a morzsát, a mandulát és a fűszert. Ezután kemény habbá vertem a tojásfehérjét (ugye először lassabb, majd egyre gyorsabb mozdulatokkal) és beleforgattem a masszába.

És itt jön a vízfürdőben való elkészítés. Nekem speciel ez volt a legelső vízfürdőben gőzölésem, így igazából nem tudtam, hogy egy lezárható forma nélkül hogyan lehetséges így elkészíteni valamit. Aztán jöttek az ötletek, mígnem megszületett a nyertes (kis segítséggel): nagy, magasfalú tepsit megtöltöttem vízzel, majd beleállítok egy muffinsütőformát. Szépen kivajaztam 6 db muffin-lyukat, és beletöltöttem a tésztát. Nekem csak ötre elegendő masszám lett, de azért majdnem sikerült eltalálnom. A tésztás részt lefedtem alufóliával.

Előmelegített sütőben felforraltam a vizet a magasfalú tepsiben, majd beletettem a muffinsütőformát. Kb. 30 percig gőzöltem, ezután a sütőformából kiügyeskedve tálaltam is. Én vaníliamártást csináltam hozzá, amit pár kupica fehércsokoládélikőrrel bolondítottam meg. Ezt szerintem lehet úgy is, hogy beletördelek pár kocka fehércsokoláadét és hozzáöntök egy-két (három) kupica vodkát, esetleg a vodka elhagyásával. Ez utóbbit semmiképpen sem tenném:) Ezután megszórtam a pudingot cukrozatlan, szép vörös kakaóporral. És megettem.

Inspiráció: Magyar Konyha, 1995.

hagymás tökös

Igazi tél lévén az ember (ezesetben én) jobban kívánja a forró, fűszeres leveseket. Főleg, amikor az ember (szintén én) kedvet kap, hogy újra kipróbálja magát, ami a főzést illeti, miközben kinn hull a hó. Namármost, lévén, hogy az ember (ugye nem csak rám igaz?) általában olyan receptet talál ki/néz ki magának szakácskönyvből, amihez természetesen nincsenek itthon hozzávalók, ezért kénytelen (a cél érdekében) elballagni a közeli hipermarketbe. Ott megveszi a szükséges hozzávalókat, hazaszállítja a végre-hóesésben és beleveti magát a főzésbe. Amit persze több szálon végez, hogy minél több finomság hagyja aztán el a sütőt/tűzhelyet. Ebből az egyik már itt is van (a többit lásd később, talán még a mai napon).

Fokhagymás sütőtök-krémleves paprika-mártással


A leveshez:

1 nagy, érett sütőtök
2 fej fokhagyma
2 vöröshagyma
1300 ml húsleves
kakukkfűágak
olívaolaj
frissen őrölt feketebors
1 ek. összevágott petrezselyem
1 ek. őrölt koriander
só

A mártáshoz:

4 paradicsom
1 piros húsú kaliforniai paprika
3 piros chilipaprika
2-3 ek. olívaolaj

A fokhagymafejeket megszabadítom a külső, papírszerű héjuktól, majd egy alufóliára helyezve meglocsolom olívaolajjal. Megszórom kakukkfűágakkal, majd becsomagolom őket. A paradicsomokat félbevágom, kimagozom, majd a kaliforniai paprikával együtt egy másik alufóliára helyezve egy sütőlapra teszem. Mellérakom a megmosott, kimagozott és felezett sütőtököt is. 25 percig sütöm 220 fokon. Ezután a paradicsomokat és a kaliforniai paprikát kiveszem a sütőből. Mérséklem a hőmérsékletet 190 fokra és addig sütöm a tököt, ill. a fokhagymát, amíg a sütőtök meg nem puhul. Ez kábé 20-30 perc.

A paprikát meghámozom, a paradicsomokkal és a nyers chilipaprikákkal együtt turmixgépbe teszem. Hozzáöntök 3 ek. olívaolajat, és pürésítem. Kis sót teszek hozzá, esetleg alma-, vagy balzsamecettel kissé megsavanyíthatom.

Ha kész a sütőtök és a fokhagymát, kiveszem a sütőből, kicsit hűlni hagyom. Olívaolajat forrósítok egy edényben, beleteszem az apróra vágott vöröshagymát és az őrölt koriandert; összekeverem, majd a fűszeres hagymát 10 perc alatt lassú tűzön üvegesre párolom. Ezután hozzáadom a héjukból kipréselt fokhagymát és a héjából kikanalazott sütőtököt. Hozzáöntök 1 liter húslevest, sózom, borsozom. Felforralom, majd 15 percig gyöngyözve forralom, közepes tűzön.

Ha megfőtt, egy turmixgépbe öntöm a levest (ha nem hőálló, tessék várni, míg lehűl a leves egy kicsit - nekem szerencsére hőálló, így rögtön tudok vele dolgozni), majd pürésítem. Mivel nagyobb sütőtökdarabokat is összeturmixol a gép, ezért a leves sűrűsége főzelékszerűvé változhat. Legalábbis nekem ez történt, így, miután visszaöntöttem a levest a fazékba, még 300 ml húslevest öntöttem hozzá. Szerintem pont úgy kell(ene) kinéznie, ami sem főzelékre, sem híg levesre nem hasonlít (így a hígításra szánt húsleves mennyisége 100-500 ml közt ingadozhat, ki kell próbálni).

Felmelegítem a levest, anélkül, hogy felforrna; sózom, borsozom.

A paprikás mártással tálalom, megszórom petrezselyemzölddel és frissen őrölt borssal. Én nem ettem hozzá friss, ropogós kenyeret, de ha az ember (ezesetben nem én) nem találja a levest elég laktatónak, hát hajrá.

A recept Ysanne Spevack Farmer's Market Cookbook című könyvéből származik.

főállású gasztroblog

Döntöttem, ezentúl csak gasztronómiáról írok. Illetve, megpróbálok. Átalakulnak a címkék, átalakul lassan a háttér, eltűnnek a "nem-idevágó" bejegyzések, úgymint zene, játék, magam kategóriájúak.

Holnap neki is állok. A tervek: trüffel, mézeskalács-puding és olyan nagyon finom gyümölcskenyér. Advent harmadik vasárnapja jegyében:)

mmmmmm

Csirke-curry


1 nagy, kockákra vágott csirkemell
1 finomra vágott vöröshagyma
3 ek. vaj
2 ek. curry-krém
100 ml víz
3 hosszú, kockákra vágott zellerszár
50 ml tejszín
frissen őrölt bors

A vajat egy nagy serpenyőben megolvasztottam, beletettem a vöröshagymát és aranysárgára pirítottam. Ezután beleraktam a csirkemell-kockákat, és belekevertem a curry-t. Erős tűzön, kevergetve megpirítottam a húst, majd hozzáadtam a vizet, takarékra vettem a lángot, és lefedtem. 10 perc lassú párolódás után hozzátettem a zellert, majd erős lángon besűrítettem a mártást (hagytam elfőni a víz egy részét). Ezután megborsoztam és tejszínnel ízesítettem a mártást. Én spagettitésztával ettem, csak úgy, egyszerűen.

Nem tudom, hogy itthon lehet-e kapni curry-krémet (curry paste), én a sajátomat Londonban vettem, és nagyon szeretem. Remélem, ha elfogy, akkor tudok majd venni itthon is. Meg a zellerszárat is nagyon szeressük:D Egyszerű étel, és nagyon jól esik benne az ázsiai beütés. Majd egyszer kikísérletezek egy házilag elkészíthető curry paste verziót, ha esetleg nem tudok itthon vásárolni. Már úgyis kavarognak bennem a gondolatok, illetve az ízek, hogy miből áll össze a curry-krém (most úgysem néztem meg az "ingredients" címszó alatt, pont emiatt).

Jójó, lehet, hogy ez kicsit már olyan félkész kaja, meg túl egyszerű, dehát ilyet is kell enni:)

ú de milyen leves

Kolbászos krumplileves

Ma vacsorára megint alkottam, de "csak" egy egyszerű leveskét. Az inspiráció Dédnagymamámtól jött, aki nemrégiben örvendeztetett meg a kitűnő levesével. Hűvös, esős és szürke nap volt, egy villámlátogatás erejéig Édesanyámmal felugrottunk Dédihez. Dédi elmesélte, hogy a kolbász, amit az unokájától kapott, mégsem csemegekolbász, hanem csípős; namármost dédi nem bírja megenni a csípős dolgokat, ezért is ettem meg én a levest:) És finom is volt. Jó kis téli leves: a főszerepet a kolbász játszotta, meg a krumpli; e két tökéletes összetevőt sűrű, laktató és fokhagymás nedűként ölelte körül maga a leves.

Az ízei? Kolbászos-krumlplis, főleg csípős és torokmaró, de fokhagymás, kellemesen, (azaz enyhén) sós, kissé borsos, melengető, tápláló és kolbászos, kolbászos, kolbászos. És akartam érezni, megint és gyorsan.

Úgyhogy fogtam ma a maradék gyulaimat, felkarikáztam; a krumplit kockára vágtam és húslében feltettem főni. Később belekarikáztam a sárgarépákat is, beletettem két zellerszárat, egy hagymát és hagytam, hogy megfőjenek a zöldségek. Aztán következtek a kolbászok, beleugráltak a fazékba, majd utánuk csúszott a tejfölös habarás is. Vártam egy kicsit és be is sűrűsödött, majd belepasszíroztam két gerezd fokhagymát. Bors meg kakukkfű következett, és kész is volt a leves. És finom volt és dédis (bár dédi kétlem, hogy tett volna bele kakukkfüvet, valamint ő biztos, hogy sima paprikás rántással készítette).

A kép a kaldeneker.hu-ról származik.

a három ká (esetleg négy)

Kacsa vörösboros mártásban, kakukkfüves körtével és krumplipürével


A kacsahús édeskés íze fenségesen illik a gyümölcsös édes-fanyar mártással, amelyet jól kiegészít a kakukkfüves-hagymás körte, mely először - valljuk be - kissé idegenül hangzik, viszont isteniiii... A krumplipüré pedig egy nagyon jó köret, hiszen nem nyomja el sem a kacsa, sem a körte ízét, mégis jól harmonizál velük.

4 személyre:

kb. 2,4 kg-os konyhakész kacsa (aprólékkal legyen ekkora súlya)
600 ml száraz vörösbor
120 g aszalt szilva
fél narancs lereszelt héja
fahéj
chili
2 nagy körte
1 csokor kakukkfű
1 vöröshagyma
vaj
5 közepesen nagy szem krumpli
tej
vaj
só
bors

A kacsát darabjaira vágtam (comb, mell, szárny); a hátat, a farhátat, a nyakat felhasználtam leves készítéséhez. A mártásos kacsához a combokat, a melleket és a szárnyakat használtam fel, de lehet csak mellet vagy combot is. Én kábé 1 kg húst nyertem a kacsából, de szerintem több húst is lehet sütni, lényeg, hogy egyszerre beférjenek a sütőbe. Jól besóztam minden darabját, majd 2-3 órára hűtőbe tettem.

A mártáshoz a bort feltettem főni, beleszórtam az aszalt szilvákat és takarék lángon 15 percig főztem. Ezután kivettem pár szilvát a folyadékból, ezeket félretettem (a tálaláshoz használtam fel), a többit turmixgépbe öntöttem (ha nem hőálló, meg kell várni, míg kissé lehűl). Egy csipet fahéjjal, a fél narancs lereszelt héjával (én egy kis narancslevet is préseltem bele, de ez elhagyható) fűszereztem, majd turmixoltam és félretettem.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. A húsokat kivettem a hűtőből, és serpenyőben egy kis olajat forrósítottam. A húsokat bőrös oldalukkal lefelé belefektettem a serpenyőbe, három percig sütöttem erős lánggal, majd megfordítottam és ugyancsak három percig sütöttem a húsos oldalukat is. Ezután a vörösboros mártást egy hőálló üvegtálba öntöttem (akkorába, hogy mindegyik hús beleférjen), majd ráfektettem a húsokat, bőrös oldalukkal felfelé. Megborsoztam, lefedtem alufóliával és 20 percig sütöttem. Amikor letelt az idő, a hőfokot mérsékeltem 130 fokra, majd három óra alatt omlósra sütöttem a húsokat. Ez idő alatt a mártás ízeit is átveszi.

Közben sós vízben megfőztem a krumplit, leszűrtem, összetörtem, megsóztam-borsoztam, majd dúsítottam vajjal és felöntöttem tejjel, majd alaposan összekevertem. Amikor a három óra sütési idő lejárt, levettem az alufóliát a húsról, majd kicsit meggrilleztem azokat, mindezt kábé 250 fokon. Csak annyira, hogy éppen pirosra sült a bőrük.

A körtéket félbevágtam és kivájtam a magházukat. Egy serpenyőben vajat forrósítottam, majd beleszórtam a félbe, majd pedig szeletekre vágott hagymát. Kicsit megdinszteltem azokat, majd a körtéket belefektettem a hagymás vajba, félbevágott oldalukkal lefelé és 5 percig alacsony hőfokon pároltam. Ezután egy jénaiba tettem őket (most már felfelé néztek a körték), rácsepegtettem a vajat és a hagymát, megszórtam a kakukkfűvel és bedobtam a sütőbe. 250 fokon, fedő nélkül sütöttem 10 percig. Ezalatt szépen megpuhult a közepe is, majd tálaltam az ételt.

A kacsahús édeskés íze fenségesen illik a gyümölcsös édes-fanyar mártással, amelyet jól kiegészít a kakukkfüves-hagymás körte, mely először - valljuk be - kissé idegenül hangzik, viszont isteniiii... A krumplipüré pedig egy nagyon jó köret, hiszen nem nyomja el sem a kacsa, sem a körte ízét, mégis jól harmonizál velük.

Stahl-recept nyomán, kissé módosítva és továbbfejlesztve:)

kembilö vagy kelbimö?

Mert azért nem mindegy. Ezesetben az egyik közeli boltban akadtam rá a kelbimbó (azaz bimbóskel) vicces, izé-bolti-újmagyar nevére. Nyilván egy két éves gyereknek könnyebb megjegyezni az első, vagy akár a második verziót, de könyörgöm, miért nem mennek át ezek a címkék valami ellenőrzésen, mielőtt a pultra kerülnek? Elgondolkodtató, hogy ezek talán egymás szinonimái.

A kelbimbót különben igencsak nagyon szeretjük, mert finom zöldség, kellemes, kesernyés aromával. Múltkor finom vacsora kerekedett belőle, meg még egy kis debreceniből.


Kelbimbó besamelmártásban, debrecenivel

A fogást így készítettem: A kelbimbókat egyenként megmostam, majd megszabadítottam őket külső leveleitől. Talán mert azok sérültek voltak, vagy túl kesernyések. Ezután bedobtam mind egy fazékba, és enyhén sós vízben feltettem őket főni (ha felforr, már elég takarékon főzni).

Eközben egy széles serpenyőben felforraltam egy-két ujjnyi fehérbort, majd levettem a tűzről. A debreceniket szépen bevagdaltam, ahogy kell. A forró, gőzölgő borba beletettem a debreceni kolbászokat, és hagytam, hogy egy kicsit átpuhuljanak az alkoholtól. Ezután sűrű besamelmártást készítettem (több lisztet tessék beletenni, az eredeti recepthez képest), és talán kicsit több vajat is használtam. Amikor a tejet forraltam, én tettem bele egy babér levelet és egy egész, kisebb hagymát, amelyet két-három szegfűszeggel érdemes megtűzdelni. A tej kisebb részét (kb. másfél dl-t) helyettesítettem tejszínnel. Jó sok finom mártás lett, ami nagyon ragadt a kóstolgatós kiskanalamra:) És a szerecsendiót ki ne hagyjátok belőle, mert az kell.

A kész, puha, de még nem halálbafőtt kelbimbókat leszűrtem, egy jénaiba áttettem, és ráöntöttem a besamelmártást. Én speciel reszeltem rá sajtot is (camembert és gruyere keveréket). A camembert szerintem nagyon jól passzol a kelbimbó kicsit kesernyés ízéhez, és pont volt itthon egy száraz, reszelhető darab:) Megszórtam frissen őrölt borssal, és bedobtam a forró sütőbe. Kábé 200 fokon sütöttem.

Amikor már nagyjából készen volt, azaz a besamel teteje szép aranybarna, akkor kiszedtem a sütőből és lefedtem. A debreceniket kiszedtem a borból, lecsöpögtettem és serpenyőben megsütöttem. És kész is, lehetett tálalni és enni. Szerintem baromira fincs. Majd legközelebb fotót is készítek róla.

Egyébként a második képen olvasható "ostály" se semmi.

első

Háttal nem kezdünk mondatot. De blogot igen. Hát mert kérem, nehéz a blog-kezdés; iniciálni kell, rendezni a gondolatokat, nem csupa hülyeséget papírra, illetve képernyőre vetni. Akkor kezdjük, in medias res.


Mai mérleg: 1 db kimaradt (mit kimaradt, szándékosan kihagyott!) laborgyakorlat, 1 db elkótyavetyélt délelőtt, 1 db korgás-sorozat a gyomorban, ami kábé fél 9 óta tart (ezt hamarosan korrigálom, étellel-itallal) és végül 1 db jól hangszerelt album a lejátszóban.


Hamarosan indulnom kell, vár az egyetem, mert mit érne az életünk tanulás, szenvedés, meghurcoltatás, kínzás nélkül, avagy milyen jó dolog egyetemistának lenni. Mert jó is.