2010. február 1., hétfő

jelentés az elveszett bloggerről

élek ám.

csak mostanában kimaradt a blogolás, de ezt úgy is észrevettétek. vége lett a vizsgaidőszaknak is (nem mintha túlzásba vittem volna a tanulást). otthon is voltam, nagyszerű havas táj fogadott a dombok között. öcskössel megjárattuk a szánkót is (én mondom, azért a bukkanókkal vigyázni kell, különben maradandó érzés marad az ember ülepében), voltak nagy evések, főzések is. csak a szokásos klasszikusok, gyümölcsszósz főtt hússal és pirított darával, tökfőzelék fasírttal, na meg kocsonya is, aranygaluska, fejtettbableves, ilyenek.

ami pedig a főzést/sütést illeti, megtanultam omlettet készíteni. több videót és könyvet is megnéztem (többek között julia child és a szakácsok könyve tanított). azt hittem, az omlett az nem egy nagy vasziszdasz, mármint úgy ízre... és de, de az. hát valami remek, én mondom. várom a spárgaszezont, hogy zöldspárga legyen a tölteléke. a tavaszt is várom. bár úgy gondolom, ennél szebb telünk rég volt, ennyi havat rég kaptunk, és azért a tél erről szól. de már elég volt. nemrég ünnepeltem a születésnapom is, remek tatár beefsteak-et ettünk, a maradék bélszínből pedig omlós sztroganoff bélszín lett, uborkával, tejszínnel, petrezselyemmel. már értem, miért ebből a húsféléből kell készíteni. ettünk nyúlpaprikást is, a maradék húsból burrito készült jó sok lilahagymával, babbal és zöldfűszeres-zöldborsos-chilis tejföllel locsolgattuk.

ja, kaptam egy olyan díjat is, hogy kreatív blogger díj, köszönöm szépen á la carte kisasszonynak, kedves tőle. a díj már egyszer járt nálam, úgyhogy csak belinkelem a bejeyzést: akit érdekel, meg lehet nézni itt. kaptam edótól egy olyan körkérdést is, hogy mi rejtőzik a táskámban, ezen jót nevettem azért:) meglepő módon nincs retikülöm, csak egy converse-es táskám, amiben suliba és dolgozni járok. így kupi sincs benne, "nemnőitáskaezbazz", de nagyon holmik sincsenek benne. ha dolgozni megyek, akkor ebédet és melósruhát dobálok bele, ha suliba, akkor köpenyt, füzetet, számológépet, tollat. mással nem szolgálhatok... most már hamarosan jelentkezem, de tényleg. sok-sok húst fogunk enni, meg téli zöldséges ételeket, jó?

10 megjegyzés:

trinity írta...

De jó, megvagy!!! Bár én tudtam, hogy a vizsgaidőszak az ok.....
De jókat ettél, hallod!!
Utólag is boldog szülinapot!!!!!!!

Horasz írta...

welcome back...:) és akkor melyik omletett készíted, a félbehajtott amerikai verziót, vagy a lisztes, tejes európait? :)

osztán mosmán tessék ám írni...:)

H.

nana írta...

jó, h újra itt vagy!! boldog szülinapot utólag, és várom a (főleg a zöldséges) recepteket!!

Limara írta...

Jó, hogy előkerültél! Boldog születésnapot kívánok! :))
Pirított gríz gyümölcsmártással..hmm, de régen ettem ! :))

starfokker írta...

mindenkinek köszönöm a jókívánságokat:)

horasz, se tej, se liszt. félbehajtva, benne a gomba és a füstölt sajt ;) és igyekszem!:)

nana, remélem tetszeni fognak, már van egy-két elképzelésem!

limara, nekem az egyik kedvencem, vessetek meg, de én a menzán is imádtam :)

Maimoni írta...

Nekem is az volt a kedvencem...:))

Moha írta...

Boldog születésnapot! Pirított gríz brrrrr:( De a gyümölcsszósz jöhet, és az aranygaluska is jó ötlet!

starfokker írta...

moha, köszönöm!:) az aranygaluska isteni volt:))

Juli írta...

Szia! Már régóta olvasom a blogod, nagyon tetszik, nagyon szimpatikusnak tartalak. Mindig meghozod a kedvem valami finomsághoz :)
Szívesen olvasnék Nálad több süteményes receptet is, mert nagyon szeretek sütit sütni :)

starfokker írta...

kedves juli, köszönöm szépen, jól esik!:) mindig elhatározom, hogy több süteményt fogok készíteni, de aztán valamiért elmarad. valamiért nem bíbelődök a sütikkel szívesen... de ha minden igaz, holnap jön egy!:) még egyszer köszönöm a kedves szavakat!;)