2010. február 4., csütörtök

csokoládéterápia kis csavarral

van nekem egy sütispapírom (azaz, egy csomagolás. mintha a ropiszacskót raknánk el a könyvek közé.) másfél éve vettem a sütiket, sütispapírostul, mikor oslo-ból jöttem haza. jó szolgálatot tettek a repülőúton, annyira finomak és csokisak voltak. mellesleg kellett is az endorfin a repülőn, frankó kis turbulenciát kaptunk aznap. a sütit találó módon csokoládéterápiának (sjokolade-terapi) keresztelték. a csomagolásán pedig volt egy recept, csokissüti-recept, emiatt tettem félre, hogy majd egyszer megcsinálom.

a héten pedig teljesen véletlenül találtam meg az igencsak meggyűrődött papírt, rendet raktam a szakácskönyvekben lévő papírok, receptesfecnik közt. pár napja ugyanis érlelődik bennem egy késztetés, hogy cookie-t kéne sütni, amit szerintem inkább keksznek lenne jobb fordítani. jó, nem olyan, mint a sablé viennois, de inkább keksz, mint süti. úgyhogy gyorsan lefordítottam a receptet (mintha svédül olvasnék egyébként) és valamennyire követtem is, de tettem bele kandírozott gyömbért és reszelt narancshéjat, meg úgy általában kicsit át lett dolgozva. egész finom lett, bár a szárazsága miatt megkíván egy bögre tejet hozzá. a gyömbér meg a narancs istenkirályság a csokoládéval!

csokoládés keksz kandírozott gyömbérrel és narancshéjjal


kb 30 darabhoz

300 g búzaliszt
50 g finomra őrölt zabpehely
100 g vaj
140 g cukor
2 teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
egy nagyobb tábla étcsokoládé (kb 100 g)
egy kisebb tábla tejcsokoládé (kb 50-60 g)
40 g méz
1 tojás
1/2 dl tej
2 narancs reszelt héja
75 g kandírozott gyömbér, nagyon apróra vágva
a mártogatáshoz: legalább 200 g étcsokoládé

összekeverjük a száraz dolgokat (liszt, zabpehely, cukor, sütőpor, só), aztán hozzáadjuk az apró kockákra vágott csokoládékat, a narancshéjat, a kandírozott gyömbért meg a tojást, az olvasztott vajat, a mézet és a tejet. jól összekeverjük, klassz kis ragacsos masszát kapunk. ezután egy rúddá formázzuk (kb 4-5 cm legyen az átmérője) és folpackba csomagoljuk, és kapunk egy hosszú hurkát (a végein lévő folpackot pedig szorosan megcsavarjuk, mintha szaloncukrospapír lenne). hogy szép kerek átmérőjű legyen, most könnyebb formázni is. a hurka mehet is a hűtőbe pár órára, én egy éjszakán át hűtöttem.

másnap előmelegítjük a sütőt 200 fokra. a hurkát kicsomagoljuk, és 1 cm vastag szeleteket rakosgatunk egy sütőpapírral bélelt tepsire. én még utólag kerekítettem és lapítottam is a tésztakorongokon. megnőnek elég szépen, úgyhogy nem ér túl közel rakni őket egymáshoz. 10-15 perc alatt szépen megsütjük, és egy rácsra pakoljuk őket, hogy kihűljenek. ezután vízgőz felett felolvasztjuk a csokoládét, szép lassan (ha nagy lángon olvasztunk, csak jól becsomósodik). a kihűlt sütiket én félig a csokoládéba mártottam, kicsit lecsöpögtettem és újra rácsra tettem, aztán megszórtam még őket narancshéjjal és nagyon apróra vágott kandírozott gyömbérrel. ha kihűl, szépen megkeményedik, keksz-szerű lesz. ha ezt el szeretnénk kerülni, meg kell enni őket, míg melegek!

7 megjegyzés:

Méhn Niki írta...

hát ez mennyire jól néz már ki! :O
el tudnék ropogtatni pár 100 darabot... :)

Nóri írta...

Hűha,nagyon jó lett ez a kép,meg a kekszsüti is.Vagy sütiskeksz?

starfi írta...

niki, köszi:) mondjuk olyan sokat azért nem csináltam ám... :D

nóri, köszönöm:) és ahogy tetszik!:)

Delish írta...

De jol nez ki :) 7vegen kekszeket sutok sielesre, szerintem ezt is kiprobalom.

trinity írta...

Már a látvány is....Megszokhattam volna-csuda gusztusos lett!!! Visszatérek még nézegetni:)))

Unknown írta...

Hmmm ez tényleg finom lehetett, ha már a fotózásig sem bírtad ki és beleharaptál :) Különben igen, így vizsgaidőszak után mindig jól jön egy kis csokoládéterápia...

starfi írta...

delish, én csak ajánlani tudom :)

trinity, :)))

juli, és így talán még jobb is lett a fotó!:)