2008. augusztus 31., vasárnap

(utó)vkf! XVIII, másodszor

Ezt a receptet másodhegedűsnek képzeltem először, de nem lehet elhanyagolni, mert annyira klassz lett. És ha ez nem is jön le rögtön a receptről és a képről, legyen annyi elég, hogy nagyon hasonlít a cheesecake-hez. Már az íze. És akkor így már világos a miért. Persze az eredeti recept nem ezt a kekszalapot szánta a tortácskának, de ha már újítunk (az előző receptben), újítsunk itt is. És hála az égnek, hogy újítottam, így felidézhettem a Londonban kóstolt cheesecake-k fergeteges ízét. (Egyébként nemcsak hogy kóstoltam, minden nap elfogyasztottunk egy egész tortát, majdnem egy hétig.)

Almás és körtés túrótortácskák

az alaphoz:

1 csomag (250 gr) Hobbit keksz
50 gr vaj, megolvasztva
1 tk. só

a túróhoz:

250 gr túró
1 ek. frissen facsart citromlé
kevés kardamom (függőség, tudom)
egy kis kupica vodka
1 tojássárgája
kb. 100 gr méz
kis marék vágott nagyszemű mazsola

a gyümölcsös feltéthez:

3-4 kisszemű, savanykás alma
1-2 körte
1 csomag színtelen tortazselé
fahéj és kardamom
2 ek. citromlé
4 ek. méz
200 ml almalé

A kekszet ledarálom, és összekeverem a sóval, majd az olvasztott vajjal. A túró hozzávalóit összekeverem. A gyümölcsöket szeletekre vágom, kis citromlével lecsöpögtetem, hogy ne barnuljanak meg. Egy muffinsütőt kibélelek muffinpapírral. Az aljába beleteszek 1-2 evőkanálnyi kekszmorzsát, majd elegyengetem, hogy mindenhol egy kb. egycentis réteg legyen belőle. Erre jön a túró, amit szintén megtömködök és ellaposítok úgy, hogy ne egészen érjen fel a muffinforma pereméig. Erre ráhelyezek pár szelet gyümölcsöt, amit ízlés szerint megszórok fahéjjal vagy kardamommal. A sütőt 175 fokra előmelegítem, majd 25 percig sütöm a tortácskákat, majd egy tányérra teszem őket (papírostul).

A tortazselét a csomagoláson olvasható módon elkészítem, de 200 ml almalével, a 2 ek. citromlével és 4 ek. mézzel. Ha már nem annyira forró, de még nem dermedt meg, a tortácskák tetejét elárasztom vele, majd kicsorgatom onnan a felesleget (ezért fontos, hogy ne érjen a papír pereméig a süti). Így szép csillogó felületű gyümölcstortácskákat kapok. Ha ez megvan, kibontom őket a papírból, és hűtőbe teszem (már amit nem zabálunk eszünk meg rögtön.)

Külön öröm, hogy a gyümölcsök a saját gyümölcsfáimon termettek:)

Koprodukció Les-zel.

(utó)vkf! XVIII, először

Igen, tudom, hogy elkéstem. Nem is kicsit. De nem is mentegetőzöm, most készültem csak el a „pályaművekkel”, hát posztolom, hátha valakinek azért még bejön. Ízbolygó kolléganő túros recepteket kért a gasztrobloggerektől, ami, bevallom, először kemény diónak bizonyult. Valamiért nem vagyok szenvedélyes túrófogyasztó, pedig igazság szerint nagyon szeretem. Csak egyszerűen nem veszek túrót, így elég ritkán eszek túrógombócot, túrótortát, körözöttet, csak hogy az egyszerűbbeket említsem. De milyen jó ötlet volt Tőle, milyen fantasztikus kajákat csináltatok!

Ami először eszembe jutott, az a Szakácsok könyve volt, méghozzá a benne található, ricottából készülő malfatti-recept. Tetszett a gombóc-ötlet, de mivel ilyentájban nehéz spenótot találni a piacon/hipermarketekben, így az ötletet elvetettem. Pár napig nem is foglalkoztam a gondolattal, aztán villámként ért a felismerés. Hát muszáj nekem teljes pontossággal követni a receptet? (Nem hát.)

És akkor megszületett a következő recept-ötlet, amit tegnap el is készítettem, nagyobb gondokkal és kisebb módosításokkal, ld. később. Megjegyzem, milyen jól tettem, hogy nem ugyanazt a receptet követtem, mert hát több kiváló blogger is elkövette a malfattikat, név szerint Cserke és Sajtkukacék, és nehéz lenne a nyomukba érni.

Így hát:

Ricotta-galuskák kétféle gyümölcsös pürével

a galuskákhoz:

250 gr ricotta
20 gr parmezán
1 egész tojás és 1 tojássárgája
3 kardamom mozsárban összetört magja
1 citrom reszelt héja
2 ek finomliszt

a kardamomos-bazsalikomos őszibaracköntethez:

2 érett őszibarack
4 kardamom mozsárban összetört magja
150 ml száraz fehérbor
2 ek. pálmacukor, lereszelve
1 ek. összevágott friss bazsalikomlevél

a chilis mangóöntethez:

1 érett mangó húsa
1 vörös chilipaprika, kimagozva
150 ml száraz fehérbor
1 ek. pálmacukor, lereszelve

A ricottás gombócokhoz valókat gyorsan elkeverem, de nem túl sokáig; a lisztet csak akkor keverem hozzá, ha már kész a massza. Forró vízbe teszek két evőkanalat, majd ezzel formázok galuskákat és egy enyhén belisztezett tepsire/tányérba teszem a formázott gombócokat. Ha készen vannak, meghintem kevés liszttel mindegyiket és a hűtőbe teszem legalább két órára.

A baracköntethez a cukrot kevés vízzel (1 tk.) egy kis lábosban felolvasztom, majd hozzáöntöm a bort. Óvatosan 3-4 ek. mennyiségűre forralom, majd beledobálom az őszibarack felkockázott húsát, és lassú tűzön izééé „dzsemet” főzök belőle. (Komolyan.) Ízesítem a kardamommal, majd turmixgépben pürésítem. Ezután visszaöntöm a lábosba és belekeverem a bazsalikomot, kicsit felmelegítem, majd félreteszem. (És a barack-kardamom-bazsalikom hármasa az égben köttetett, én mondom.)

A mangópürét nem hővel készítjük (nem főzzük), mert nem lesz mangóízű (saját tapasztalat). Tökéletesen érett mangót kaptam, erre semmi íze nem lett a barackoshoz hasonló módon készített pürének. Megoldás: az édes bor-redukciót elkészítem, majd beleteszem a kimagozott, karikára vágott chilipaprikát. Kicsit melegítem, majd lehűtöm és ezt a keveréket öntöm a turmixolt mangóhúshoz.

A ricottás gombócoknak egy nagy edényben vizet forralok, 2 ek. sóval. Ezekbe két-három adagban főzöm ki a galuskákat. Ha feljönnek a felszínre, még kb. 5 percig kell főzni őket, majd egy konyharuhára szedem ki őket, hogy lecsepegjenek.

Tálalás:
pár galuskát a tányér közepére rendezek, körbecsorgatom a gyümölcsös öntetekkel, és kevés citromlében és mézben marinírozott gyümölcsöt is rendezgetek melléjük.

Az eredeti ricottás malfatti receptet ld. a Szakácsok könyvében, az eredeti változatot pedig Cserkénél és Sajtkukacéknál.

2008. augusztus 28., csütörtök

curry, újra

Lassan sajnos elmúlik a nyár, hazajöttem a nyaralásokból. Jó volt Norvégiában, jó volt a Balatonon (Balatonon mindig jó, Norvégiában meg most voltam először). Különben mentálisan készülök a szorgalmi időszakra. Kicsit talán túl korán jött ez a félév. Most úgy érzem, az ideális kezdési időpont úgy október végére, november elejére eshetne.

Másik dolog miatt viszont örülök. Szeretem az őszt, szeretem, hogy sokféle gyümölcsöt-zöldséget lehet enni ilyenkor – ebből pedig egyenesen következik, hogy jókat és sok zöldséges-gyümölcsöset lehet főzni. Például, mostanában, tökkel, cukkinivel, patisszonnal. Pontosabban patisszonnal, megint.

Sertés-curry patisszonnal

1 ek. olaj
2 ek. sárga curry krém (curry paste)
500 gr sertéscomb, kockákra vágva
1 doboz kókusztej
125 ml víz
1 nagyobb patisszon, meghámozva, kimagozva, kockákra vágva
6 kaffir lime levél
1 ek. halszósz
1 ek. pálmacukor (lereszelve)
2 vörös chilipaprika, vékonyra szeletelve
bazsalikomlevelek
őrölt chili


Az olajat felmelegítem, hozzáadom a curryt, majd egy percig kevergetem. Beledobálom a húst, magas hőmérsékleten addig kevergetem, amíg aranyszínű nem lesz. Ekkor hozzáöntöm a kókusztejet, a vizet és beleszórom a lime-leveleket is. 10-15 percig kis lángon, fedő alatt gyöngyöztetem, majd hozzáadom a patisszont, a halszószt, a cukrot és kevés sót is. A patisszont éppen-puhulásig érdemes főzni, teljesen puhán nem olyan jó. Ha kész, rászórom a chilipaprikát, megszórom őrölt chilivel, bazsalikomlevelekkel és forrón tálalom. Mellé főtt rizst lehet adni, én nem körítettem semmivel.

Inspiráció: The Essential Asian Cookbook

egyéb curry-k: Csirke-curry, Marha-curry fehér spárgával

2008. augusztus 8., péntek

chaiból, nem télire

Nagyon klassz nyári ital, fűszeres, de mégis frissítő. Nekem eddig mindig őszi-téli hangulata volt a chai teáknak, ezzel viszont abszolúte nyári hangulatot lehet teremteni. Persze napsütés sem árt hozzá:)

Chai Punch


900 ml chai tea (fűszeres, indiai tea)
100 gr cukor
1 narancs
1 lime
1-2 rúd fahéj
200-300 ml szénsavmentes ásványvíz (opcionális)
1-2 ág citromfű
1 kis marék bazsalikomlevél

A teát elkészítem (én 3-4 filterből szoktam, de nem szabad túl sokáig állni hagyni, csak amennyit ír, mert könnyen megkeseredik), belekeverem a cukrot, kissé kihűtöm. A narancsot és a lime-ot felkarikázom, a fahéjrudakkal együtt a teába dobálom. Hozzáadom a zöldségeket is, majd 2-3 órán keresztül hűtőben állni hagyom. Tovább nem érdemes, mert a narancshéjtól és a fahéjtól is keserű lehet az ital. Ezután kiszűröm a szilárd részeket belőle, a narancs-és a limekarikák levét belepréselem. Ha kissé hígítani szeretném, hozzáöntöm az ásványvizet is. Jégre hűtve tálalom.

Az egyik TvPaprika Magazinból.

patisszonnapra

Egyik kedvenc nyári ételem. Egyszerű és az utolsó nokedliig elfogyott. Persze csakis úgy szeretem, ahogy Anyu csinálja.

Patisszonpörkölt nokedlivel


2 patisszon (nem túl nagyok)
1 fej vöröshagyma
1 kisebb paradicsom
1 zöldpaprika
1-2 ek. zsír vagy napraforgóolaj
pirospaprika
frissen őrölt feketebors
jókora csokor petrezselyemzöld


A patisszont meghámozom, kockákra vágom. A zsiradékon megfuttatom a hagymát, hozzáteszem a kisebb darabokra vágott paradicsomot, a zöldpaprikát, megszórom 1-2 ek. pirospaprikával, lehúzom a tűzről, majd jól elkevergetem. Ezután hozzáadom a patisszont, kicsit összepárolom (pár perc), majd felöntöm kevés vízzel, ami ugye a szaftot adja majd, megsózom. Jókora adag borsot őrlök bele.

A külön kifőzött nokedlit beleforgatom, jól átmelegítem, hozzáadom az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Kovászos uborkával, tejfölös uborkasalátával, vagy valamilyen zöldsalátával tálalom. Mint például a következő.

Zöldsaláta ánizskaporral


1 pohár kefirbe/joghurtba 1-2 ek. mézet keverek, meg jó pár szál, apróra vágott metélőhagymát, 2-3 szálnyi zsenge ánizskaprot (ami ugye az édeskömény levelének szofisztikáltabb neve, köszi Beatbull). A salátát falatnyi darabokra vágom, a paradicsomokat cikkekre, majd leöntöm a kefires öntettel.

két nyaralás között

Köszönöm szépen a kreatív blogger díjakat Minimálnának, Vkorsinak, Pankának, nagyon kedves tőletek. Én nagyüzemben nyaralgatok, pihengetek, és főzök-sütök-grillezek-bográcsozok is, csak éppen nem itthon, hanem más konyhában. Úgyhogy nem untam meg a főzést:) Viszont nem is archiválok, szégyenszemre. Most pár napig otthon voltam Anyunál, és mivel a fotóapparát is meggyógyult, vittem magammal. És amikor főztünk, fotóztam és csak utána ettünk, Anyu nem is panaszkodott. Először ezt a reggeli-ötletet posztolnám. Nem nagy cucc, de jót reggeliztünk belőle.

Zöldfűszeres-kefires paradicsomsaláta


2 érett paradicsom
100 gr zöld olajbogyó
150 ml kefir
2 ek. tejföl
nagy csokor metélőhagyma
pár szál édesköménylevél
kevés só

A paradicsomot falatnyi darabokra vágom. A kefirt összekeverem a tejföllel, a sóval, az apróra vágott zöldfűszerekkel, belekavarom az olajbogyót és a paradicsomok háromnegyedét. Ezután ráborítom a maradék paradicsomot, pár szál édesköménnyel díszítem. Rozskenyérrel, knäckebröddel tálalom.

Amint hazatérek az újabb adag nyaralásból (Norvégia és Balcsi, 1-1 hét), felrakom a linkeket, meg a kreatív bloggeres logót, meg a többi elmaradásom.

2008. július 14., hétfő

üveggolyók

Minimálna passzolta az üveggolyókat, köszönöm Neki. Az üveggolyókról mindig Öcskös üveggolyói jutnak eszembe. Van neki egy rakattal, Svédországban tanult meg játszani, és jól játszani. Majdenm egy olyan tálat megtöltenek a golyók, mint amekkorában pizzatésztát szoktam gyúrni (csak hogy gasztrós legyen a dolog). Múltkor egyébként nagyon vicces szitu volt, este mentem be a szobába otthon (villanyt persze minek kapcsolni), hát az üveggolyók szanaszét voltak gurítgava, mert Öcsi játszott, hát majd hanyattestem. Többször.
Nézzük, nekem mik jutnak eszembe a különböző betűkről, próbálok azért néha gasztrós maradni.

a, alvás (ofkorz), aubergine (mert klassz kimondani)

b, bazsalikom, barátok (azért érzed a fontossági sorrendet)

c, Chrysler 300, a kedvenc

d, degusztációs menü, decubitus menü, dekapitációs menü, stb:)

e, most erről nem jut eszembe semmi

f, Franciaország

g, gombák, gasztronómia

h, hosszan tartó várakozások

i, most erről sem jut eszembe semmi

j, játék (ofkorz 2), Jézusistenmária (Öcsi mondta így)

k, Kung Fu Panda:D

l, hoppá, a vezetéknevem ugrott be:D és London

m, mami, mangó

n, nyár

o, október, Öcskös

p, palacsinta (anyuféle; almás; juharszirupos), pesto

r, rohadtéletdemelegvan

s, sajtok, Svédország

t, tejbegríz, tetanuszoltás (még friss az emlék)

u, úúdefinomlettezmegint (tarte Tatin, sokadjára)

v, víz, versek

z, zene (ofkorz 3)

Kiváncsi lennék Taen és Beatbull válaszára is.

2008. július 1., kedd

nemcsakújkrumplis újkrumplisaláta

Sokat agyaltam, hogy a következő kaját posztoljam-e most, vagy majd a következő vkf!-re, ugyanis kreatív és finom (bár ez enyhe kifejezés) salátáról van szó. Az ellenérv (vagyis az érv amelett, hogy most tegyem fel a blogra) pedig így szól: Nem vagyok tisztában az újkrumpliszezon végének az idejével, pontosabban, hogy mikortól már nem újkrumpli az újkrumpli. Elmesélem, ez otthon hogyan szokott zajlani. Mindig van pár sor burgonya a kertben, és amikor már akkorák, hogy lehessen belőlük enni, akkor ezt ki is használjuk. Amikor pedig már csömörünk van az újkrumpliból (2-3 hét), akkor pedig egyszerűen nem ásunk fel többet. Ősszel meg, amikor eljön a krumplibetakarítás ideje, akkor meg ugye már az a normális héjas az. Na de vissza az elejére: a lényeg az, hogy nem tudom, hogy a piacon mikor nem árulnak már alighéjas krumplit (közismertebb nevén nemújkrumplit), és emiatt inkább posztolom most; lehet, hogy július huszadikára (a vkf! határidejére) már nem lehet kapni és senki más nem tudja kipróbálni a receptet (ami nagy kár lenne). Nyelvészek pedig, a rengeteg szóismétlés miatt, kíméljenek.

Zöldséges újkrumplisaláta


400 gr újkrumpli
4-5 szárzeller
1 zöldpaprika (az a kicsit csípős fajta)
1 nagy fej lilahagyma
150 gr majonéz (1 tubus legalább)
1 ek. jó minőségű mustár
100 ml kefir

frissen őrölt feketebors
nagy marék bazsalikomlevél
2 ek. olívaolaj (én chilis olajat raktam rá)

Az újkrumplit megtisztítom, sós vízben felteszem főni, majd 15-20 perc alatt, közepes lángon megfőzöm, majd leszűröm. A szárzellert alaposan megmosom, majd darabokra vágom. Ha túl kesernyés lenne, kevés vízben pár percig blansírozom, hogy még ropogós maradjon. A lilahagymát csíkokra vágom.

A dresszinghez összekeverem a majonézt, a mustárt, az olajat és a kefirt, majd sózom, borsozom. A bazsalikomleveleket apróra vágom, hozzáadom a dresszinghez, jól elkeverem. Ha a krumpli kihűlt, hozzáadom a szárzellert és a lilahagymát, leöntöm a dresszinggel és óvatosan - hogy a krumpli ne törjön össze - elkeverem. Tálaláskor megszórom az apróra vágott zöldpaprikával, pár bazsalikomlevéllel díszítem.

Vega Starfinak ez így tökéletes vacsora (persze hidegen), húsevő Starfi pedig fekete mustármaggal és fokhagymával pácolt csirkemellet grillezett hozzá. 2-3-4 adag lesz belőle, attól függően, hogy eszünk-e hozzá húst vagy sem.

2008. június 26., csütörtök

muháhá


Megvan a mikrobi szigorlatom! :D Vége a vizsgaidőszaknak, holnap irány a Balcsi, aztán háváj ezerrel:D

2008. június 24., kedd

sárgadinnye-turmix

Frissítő, nyári ital. Ezúttal tej nélkül, úgyhogy ez nekem nem annyira turmix. Úgyhogy kérem szépen a gasztroblogger társadalmat, hogy segítsen elnevezni, mert az ámerikai megfelelőtől frászt kapok (smoothie). Gyümölcspüréital? Szorbetital? Help, plz.

Fél, érett sárgadinnyét kockákra vágok, egy-két kisebb zöldalmát meghámozok, magháztalanítok, kisebb kockákra vágom. Ezeket beledobálom a turmixgépbe, hozzáöntök 300 ml száz százalékos narancslevet, pár percig turmixolom.

Ha késznek találom, 6-8 jégkockát is beledobok az italba, újra pár percig turmixolom. Mentalevéllel lehet fokozni az ízeket. Két nagy pohárral lesz belőle.

2008. június 21., szombat

rókagomba reloaded

Hja, kérem, maradt még gombám. Meg volt itthon zsenge mange-tout, azaz cukorborsó, hüvelyestül (a mange-tout jelentése „edd meg az egészet”). Múltkor vettem ez utóbbit a tecsóban, lezárazva 290 HUF-ért. Először kételkedtem, ám még pár nappal később is zsenge és ropogós volt. Kerestem hozzá receptet, de nemigazán találtam olyat, ami tetszett volna. A cukorborsót mondjuk megtaláltam nemtomhány ázsiai receptben, de főképp garnélával párosították. Nekem meg csirkém volt, na.

Így ez a zöldség inspirálta a gombavásárlást, mondván csirkehússal és valamilyen erdei gombával összerakva, tejszínesen; rossz nem lehet. Csak éppen, ahogy az előző posztban írtam, kicsit túllőttem a célon, így egy rakat gombát hoztam haza. Először vargányára gondoltam, de mivel az tegnap elfogyott, rókagombával készítettem az ételt (meg egy kis szegfűgombával).

Tejszínes csirke rókagombával és cukorborsóval


1 nagy csirkemell
200 gr darabokra vágott rókagomba
250 gr mange-tout (hüvelyes cukorborsó)
30 gr vaj
2 ek. olívaolaj
2 ek. liszt
frissen őrölt feketebors

200 ml tejszín
50 gr szegfűgomba
1 csokor vágott petrezselyem

A csirkemellet kisebb kockákra vagdalom és összeforgatom a liszttel. A borsóhüvelyeket alaposan megmosom, majd szálkátlanítom. Ha kell, a fonnyadtabb részeket levágom, a sérülteket nem használom fel. A vajat és az olívaolajat felforrósítom. Beledobálom a húskockákat, megsózom. A húst addig sütöm, amíg minden oldala meg nem fehéredik. Ezután hozzáöntöm a tejszínt, borsozom. Lefedve pár percig főzöm, kis lángon. Ezután belekeverem a rókagombát és a borsóhüvelyeket a mártásba, lefedem. Három perc múlva hozzáadom a szegfűgombát, ízesítem még sóval, borssal, újra lefedem. Újabb három perc múlva leveszem a fedőt, nagyobb lángon kicsit beforralom a szószt, majd belekeverem a petrezselyemzöldjét. Önmagában, vagy tésztával tálalom. Két személyes kaja.

Mivel a szószos-tejszínes ételek fotózása nem egészen egyszerű (mondhatni, az eredmény ronda lesz), ezért én kivettem pár megfőtt borsóhüvelyt és pár rókagombanegyedet, szépen lemostam, majd úgy tálaltam, de csak a fotó kedvéért.

2008. június 20., péntek

erdei gombás leveske

Azért örömmel konstatálom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a napokban gombát vett. Fakanál is gombapiacolt, ám ő normális mennyiséggel tért haza. Nem úgy, mint én, aki felvásárolta a fél vásárcsarnokot. Naszóval az úgy volt, hogy gombás-tejszínes csirkét, pontosabban vargányás-tejszínes csirkét szerettem volna készíteni. De amilyen jó idő volt mostanában, úgy értem más gombák számára is előnyös (értsd: esős), hát ezek szépen kibújtak (értsd, a rókagombák és tsaik). És mindannyian, egytől-egyig ott illegették magukat a pultokon, hát kinek lett volna szíve otthagyni őket? (Mindenki másnak, Starf.) Úgyhogy haza is tértem, egy szatyor gombával.

Angol gombaleves erdei gombákból (is)

700 gr vegyes erdei gomba és kultivált gomba (vargánya, rókagomba, szegfűgomba, csiperke, laskagomba)
1 marék szárított shiitake gomba
3-4 ek. olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
1 diónyi vaj
1 kis marék kakukkfű (friss)
1000 ml csirkehúsleves (vagy zöldségalaplé, ha vegásan akarjuk)
1 kisebb csokor petrezselyemlevél
100 ml tejszín (opcionális)
frissen őrölt feketebors

kevés chiliolaj (opcionális)

A shiitake gombát kevés vízben (100-150 ml) beáztatom. A friss gombákat darabokra vágom. Egy lábosban megforrósítom az olívaolajat, beledobálom a gombákat, egy percen keresztül folyamatosan keverem. Ezután utánuk küldöm az apróra vágott fokhagymát, vöröshagymát, a kakukkfűleveleket, egy kevés sót és egy kevés borsot és elkeverem. Ekkor hozzádobom a shiitake gombákat is, az áztatóvízzel együtt (ha szennyeződés van benne, itatóspapíron keresztül leszűröm). Kb. fél óráig főzöm, lassú lángon, mert könnyen leragad (jobb esetben).


Ezután újra borsozom, sózom, majd ráöntöm a csirkehúslevest (zöldségalaplevet). Felforralom, majd kis lángon 20 percig lassan gyöngyöztetem. Ezután én az egészet leturmixoltam (az eredeti recept csak a felével jár így el), mert némelyik gomba teljesen szétfőtt, némelyik meg teljesen egybemaradt. Ezután visszateszem a lábosba, hozzáadom a vágott petrezselyemzöldjét, a tejszínt, ha kell, egy kis borsot és sót (nekem kellett).

A levest kis tálakba merem, pirított zsemlecsücsköt nyomok bele. Ezután pár gombát (én rókagombát és laskagomba-szeleteket) kevés olívaolajon nagyon nagy lángon megpirítok, és ezt halmozom a zsemlére és a leves közepére. Megszórom petrezselyemlevéllel, meglocsolom egy kevés chiliolajjal (vagy, ha van, persze gombaolajjal).

Inspiráció: Jamie Oliver - Jamie vacsorái

vizsgaidőszakos reggeli

Három evőkanál zabpehely, négy evőkanál puffasztott, mézes búza, pár csíkokra vágott aszalt sárgabarack, egy evőkanál aszalt áfonya, két szelet friss körte, pár szem málna.


Ennyi kell a boldogsághoz. És egy kis tej.

2008. június 18., szerda

szecsuáni csirke

És pámpárám ez az isteni húsétel, ódákat tudnék zengeni róla, olyan íze van. Szerintem névről sokan ismerik, aki eddig nem ismerte, az nagyon gyorsan készítse el. Bár kellett volna hozzá babpüré is, de az most pont nem volt itthon. És hoisin szósz is, ennek hiányában szójaszósz-fokhagyma-ecet keverékkel ízesítettem az ételt, és egy kis halszósz (max. 1 ek.) is került bele, mert (már) szeretem. (Azaz ettem, ízlett, klasszul belesimul az íze főzés során az ételbe.)

Szecsuáni csirke Kung Po szósszal



500 gr csirkemell, falatokra vágva
1 tojásfehérje
2 ek. étkezési keményítő
fél ek. só
1 ek. kristálycukor
1 ek. száraz sherry
1 ek. borecet
1 ek. halszósz (opcionális és nem kínai)
1 ek. szójaszósz
5 gerezd fokhagyma, összetörve
175 ml csirkehúsleves
2 ek. napraforgóolaj
2-3 szárított chili, darabokra vágva
fél bögre kesudió
vágott metélőhagyma, a díszítéshez

A tojásfehérjét felverem, majd belekeverem a keményítőt és a sót. A csirkehúsdarabokat jól megforgatom benne. Egy másik tálkában összekeverem a levest, a szójaszószt, a cukrot, a sherryt, az ecetet, a zúzott fokhagymát (és a halszószt), úgy, hogy az összes cukor feloldódjon.

A wokserpenyőt felforrósítom, majd beleöntöm az olajat, majd mikor már elkezd füstölögni, beleöntöm a keményítős-tojásfehérjés csirkedarabokat. Nagy lángon folyamatosan kevergetve pár percig sütöm. Ezután hozzáadom a chilipaprikát is, majd még egy-két percig, folyamatosan kevergetem. Ezután hozzáöntöm a leveses keveréket, felforralom, hozzáteszem a kesudiót is, majd megvárom, míg pár perc alatt jól besűrűsödik a szaft. Vágott metélőhagymával megszórom, főtt rizzsel tálalom. És az előző, édes-fokhagymás tojászöldséggel.

Inspiráció: Chinese Cookbook (szerk. Maggie Pannel és Jenni Fleetwood)

tojászöldség

Egyszerű, de szokatlan zöldséges recept. Persze ázsiai, pontosabban kínai. Ezt a fogást akár két nappal az elfogyasztás előtt el lehet készíteni (mármint a szakácskönyv így írja), és szobahőmérsékleten kell szervírozni. Arra kell figyelni az elkészítésnél, hogy ne puhuljon meg teljesen a padlizsán, mert akkor összeesik. Egyébként meg miért hívjuk tojásgyümölcsnek a padlizsánt, amikor is zöldség?

Édes-fokhagymás padlizsán

3 közepes padlizsán
7 ek. napraforgóolaj (semmiképp ne olívaolaj)
4-5 gerezd fokhagyma
6 tk. barnacukor
6 tk. szójaszósz
10 tk víz
2 tk. almaecet (vagy vörösborecet, én ezt használtam, mert nem szeretem annyira az almaecetet)
1 ek. alkohol (jó esetben száraz sherry, esetleg vodka, fehér rum)
újhagyma, a tálaláshoz

A padlizsánt megmosom, hosszában kb. 3 cm széles szeletekre vágom, majd a szeleteket 3 cm-es kockákra vágom. És milyen jó volt ezt az új bárddal csinálni!:)

A wokban három evőkanál olajat hevítek. Ha nagyon forró, beledobálom a padlizsánkockát felét, majd néha-néha megkevergetve körülbelül 5 percig sütöm. Ha kész, azaz mindegyik oldal elég barnás, de még belül kicsit nyers (legbelül) akkor egy tányérra teszem őket.

Újra három ek. olajat hevítek (az előző hármat teljesen felszívta az előző adag zölség), majd a másik adag padlizsánkockával ugyanúgy járok el, mint az előzővel. Ezt is kiborítom a tányérra.

A maradék egy evőkanál olajat felhevítem, beleteszem a tört fokhagymát, kicsit megsütöm (pár másodperc), közben folyamatosan kevergetem. Hozzáöntöm a vizet, az ecetet, az alkoholt, a szójaszószt, jól elkeverem, majd hozzáadom a cukrot is. Erre azért van így szükség, hogy a cukor semmiképp ne karamellizálódjon, mert nem lesz olyan kellemes ízű a szósz. Így csak szépen felolvad a folyadákban.

Ha felforrt rendesen és a cukor is feloldódott, akkor hozzádobjuk az elősütött padlizsánt, jól átkevergetve három percig főzzük, hogy jól magukba szívják a szószt. Főtt rizzsel, szeletekre vágott újhagymával megszórva tálaljuk, de mondjuk én a következő fogást körítettem vele (húst ofkorz).

Inspiráció: The Essential Asian Cookbook