2012. március 23., péntek

narancspuding


anyunak elég szép magyar konyha-gyűjteménye van. főként a nyolcvanas évek végéről és a kilencvenes évek elejéről, egészen 95-96-ig. ez utóbbi a kedvenc időszakom a mai napig, már kamaszkoromban, akkoriban rengeteget olvastam az újságot. nem is értem; miért nem merült fel már akkor, hogy szakács legyek? rengeteg receptre emlékszem, amiket már akkor el szerettem volna készíteni, aztán jól el is maradt. 

nemrégiben vásároltam pár magyar konyhát, amelyek anyunak nem voltak meg, aztán később egy akkora gyűjteményre bukkantam, hogy szerintem az egész 90-es évek elejét felöleli. ezt ezúton is szeretném megköszönni az illetőnek! a következő recept is olyan, amire emlékszem, hogy a lugas alatt olvasgattam és már akkor álmodoztam róla. megérte elkészíteni.

narancspuding


3-4 narancs (200 ml frissen facsart lé kell belőle)
120 g cukor
400 ml tejszín
6 tojás
1 vaníliarúd
kevés vaj

két narancs héját lereszeljük (csak a sárga részt), majd a többivel együtt mind kifacsarjuk. a levet és a lereszelt héját összekeverjük, majd félretesszük. ezután a vaníliarudat felhasítjuk, magvait kikaparjuk és a magvakat és a rudat is a tejszínbe keverjük. hozzáadjuk a cukrot és felmelegítjük. utána hozzáöntjük a narancsleveket is, majd félrehúzzuk a tűzről.

ezután a tojásokat felütjük, elkavarjuk, majd a narancslétől kissé lehűlt tejszínes keverékhez adjuk. egy edénybe vagy a mosogatóba hideg vizet engedünk, ez majd később kell. a tojásos-narancsos keveréket alacsony lángon melegíteni kezdjük. szufléformákat kivajazunk, a sütőt 160 fokra előmelegítjük. a tojásos keveréknek nem szabad felforrnia, mert összefut, a fehérje kicsapódik és bizony a narancsleves rántotta nem éppen egy felemelő fogás. először a tojásos cucc hígabb, majd ahogy emelkedik a hőmérséklet, egyszer csak hipp-hopp besűrűsödik.

ekkor a tűzről azonnal levesszük és az edényt hidegvizes fürdőbe tesszük, pár percig tovább keverjük, hogy a főzés mindenképp abbamaradjon. ezután a kivajazott szufléformákba merjük a sodót, mindegyiket háromnegyedig töltjük. a sütőt 160 fokra előmelegítjük. vízfürdőbe állítjuk és a sütőben 45-50 perc alatt készre gőzöljük (szépen remegni fog a végére, összeáll és egy halvány színt is kap), utána rácson hagyjuk hűlni és hidegen fogyasztva a legjobb. karamellszósszal remek.

eredeti recept: magyar konyha, 1996

11 megjegyzés:

Reni írta...

ééééés megcsinálta a karamellt :) szép lett és a puding is tetszik :]

Vicuska írta...

Megérte!!! Kipróbálom :)! Ezt az újságot a 80-as években nagyon kedveltem, ami meg van belőle- a mai napig minden elkészíthető és kedvenc belőle. A maiakról ezt nem mondhatom el, sajnos, más a színvonal!

Erika írta...

Én megenném rántottaként is, de így is biztos nagyon finom :D

starfi írta...

reni, meg. negyedjére sikerült, ez nem az én napom :D :D

a puding amúgy elég tömény, egyet nyomtam be az előbb és totál tele vagyok :D narancsosabb mondjuk lehetne.

vicuska, köszönöm, de jó! :) majd tudasd, milyen lett! és vigyázz, nehogy úgy járj, mint én... :D igen, a magyar konyha most totál más, mint anno volt. most is klassz újság, de teljesen más értékekkel, mint anno. most például szerintem kevesen főznek belőle.

erika, jááááááááááj :D így azért garantáltan jobb, hidd el :D

Moha írta...

Jól hangzik és szép is lett! Ez akkor a második menet lett, az első rántotta nem volt menthető?

starfi írta...

igen, ez a második menet volt. itt csak fél adagot csináltam a recepthez megadotthoz képest, 4 szufléforma lett 3/4-ig. az első adag, úgy ahogy volt, leutazott a csatornarendszerbe :D (kivétel a vaníliarúd, azt beletettem a másodikba)

Gabriella írta...

Jól néz ki és biztos fincsi is! :)

gionetta írta...

Kedves Starfi! Mivel Te vagy az egyik oka, hogy most már én is blogot írok (a másik Tücsök Bogár, szeretnélek meghívni a Húsvéti menü ajánló "játékba". Nézz be hozzám a részletekért, ha még nem ismernéd!

Unknown írta...

koszi a receptet! hany fokos sutoben gozolod a vegen a pudingot? THX

starfi írta...

fotokron, jó hogy szóltál, a receptben pótoltam a hiányosságot, 160 fokon kell gőzölni. köszönöm! :)

Mánia írta...

Köszönöm szépen! :)