2009. október 16., péntek

az új jamie könyv

nem is tudom már, megvan 1,5-2 éve talán, amikor először szembejött velem ez a könyv. persze, akkor angolul, egy nemzetközi újságokat és kiadványokat is áruló üzletben. nem volt rajta ár (kizárólag angol fontban), ígyhát, kíváncsiságból kérdeztem meg az eladót, mennyibe kerül. nem tudta fejből, de arra emlékezett, hogy igencsak borsos az ára. így is volt, 10000 forintért adta volna nekem. akkor már nagyon megtetszett, évszakok szerinti zöldségek és gyümölcsök, hiába, imádom az idénydolgokat.

és akkor körülbelül 1 hónapja láttam meg a libri honlapján, hogy hamarosan a boltokba kerül, ugyanaz a könyv, magyarul. no, meg is rendeltem, nem is kellett több nekem, főleg, hogy 20 százalék kedvezmény járt az online megrendelésekre. viszont, ez a több mint 1 hónap várakozási idő már az őrületbe kergetett... a mai ünnepélyes napon azonban megérkezett. úgyhogy most be is fejezem az írást, számítógép lekapcs, zene halkan bekapcs, tea a kanapé mellé készítés, betakarózás, és jamie, természetesen.

9 megjegyzés:

szepyke írta...

Londonban láttam az új műsorát, amiben krokodilt is csinál...
Én majdnem kitettem a taccsot és Jamie is közel állt hozzá szerintem, de látványos volt az tény. Fel is tettem egy táncot a blogomra, amit Ő "nyom" a műsorral kapcsolatban. Ha lesz időd (bár, tudom, hogy most nagyon elfoglalt vagy...) nézd majd meg, érdemes. Én bírom Őt, illetve egy-két dologtól eltekintve nincs vele gondom, de ez a krokodilos dolog...

Limara írta...

Alig várom én is a könyvet, a legjobb műsora volt a tv-ben szerintem. Én nagyon bírom Jamiet! :)

Reni írta...

én is szeretem Jamie-t. amikor még nem főztem, akkor is szívesen néztem a műsorait. na majd bemegyek én nagy sebbel-lobbal a könyvesboltokba és fellapozom ezt a könyvet és ha tetszésem elnyerte, akkor írom a karácsonyi kívánságlistámra :)

Ági, aki főz írta...

SZerintem is ez a legjobb könyve, nekem már másfél éve megvan, angolul persze és még mindig elő-előveszem.

erős ildikó írta...

Te aztán tudod az igazi élvezet módját!

Vali írta...

Szia!
Nekem is tegnap hozta meg a posta. Hétvégére van programom. Tv helyett Jamie. Nagyon kedvelem ezt a fiút.

Vesta írta...

Hahó, nézz fel kicsit a könyvből, írtam neked emailt!

nana írta...

énisénisénis :)

starfi írta...

szepy, ha ez megnyugtat, ebben a könyvben sem főz krokodilt.:)))

ági, én is megvettem volna, ha nem lett volna olyan pofátlanul drága... de jó lett így magyarul is!

vesta, azonnal megnézem, mit írtál és válaszolok is.