2009. február 6., péntek

csicsóka helyettesítésére kelbimbó

most aztán tényleg villámgyors leszek, mert rohanok melóba.

tegnapelőtt elmentem a vásárcsarnokba, csicsókát akartam venni. persze idióta starf arra nem gondolt, hogy hogy a fenébe tudnák az anyókák ugyan kiásni a fagyott földből ezeket a göcsörtös dolgokat, na mindegy, egy szó, mint száz, nem kaptam csicsókát. pedig még szerda is volt (gy.k., piacnap). azóta mondjuk minden bizonnyal már engedett kicsit a talaj, talán egyszer eszek mostanában csicsókát.

de kaptam helyette kelbimbót, és még idén (értsd: ebben a szezonban) nem is ettem, úgyhogy meg is volt a vacsora szerdára, az ebéd csütörtökre. frissen is, melegítve is jó volt (melegítve mondjuk az almák jobban megpuhultak). mondjuk ízre nem egészen azt nyújtotta, mint a csicsóka nyújtotta volna, de azért hálás voltam a fagyott talajnak.

kelbimbó almával, hagymával, kolbásszal és szalonnával

legalább 500 g kelbimbó
1-2 savanykás, keményebb alma
jó marék apró hagyma
fél pohár száraz fehérbor
2-3 pár vékony kolbász (én pusztai debrecenit vettem vagy mi)
100 gr füstölt, húsos szalonna vagy bacon
kevés olívaolaj
kis marék petrezselyemzöld
frissen őrölt feketebors


a szalonnát felkockázzuk, majd a forró olívaolajban ropogósra sütjük, félretesszük. a megpucolt, megmosott kelbimbót sós, forrásban lévő vízbe tesszük, 8 percig főzzük.

a hagymákat megpucoljuk, de egészben hagyjuk (starf mániája), és a szalonna zsírján nagy lángon 2-3 percig pirítjuk, majd hozzáöntjük a bort, és a nagy részét elpárologtatjuk, ebben finomak lesznek a hagymácskák. hozzáadjuk a kis falatokra vágott kolbászt, a lecsöpögtetett, félbevágott kelbimbókat, és nagy lángon sűrűn dobálva megpirítjuk, a végén pedig a hámozott, falatokra vágott almát is hozzáadjuk, ezzel együtt csak 1-2 percig pirítjuk, borsozzuk és megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel. kész is van.

az étel lényege, hogy se a kelbimbó, se az alma, se a hagymák ne főjenek túl puhára, neadjisten szét.

14 megjegyzés:

Grenadine írta...

olvastam már ilyesmit nálad kelbimbó és szalonna nélkül. ki is próbáltam, amikor semmi nem volt itthon almán kolbászon és fehérboron kívül, és isteni volt!

Unknown írta...

Tetszik ez a kombináció! Szóval akkor ha jól értem, az alma ne főjjön szét, de másnap még is jobb volt puhán? ;)

Enikő írta...

Jól néz ki!
Majd ha találok olyan kolbászt, amit én is megennék, akkor kipróbálom :)

starfi írta...

grenadine, köszi:) egyébként nagyon szeretem az ilyen egybesütős-serpenyős dolgokat, csak az időzítésre kell figyelni:)

beatbull, nem, hanem a mikró miatt túl puhák lettek az almák, úgy értettem, szóval frissen jobb. na:)

enikő, ha nem jó semmilyen kolbász, akkor próbáld meg véreshurkával, vagy disznósajttal:))))))))))

Enikő írta...

eszednél vagy?!?

Enikő írta...

majd pont olyan vackokat eszek meg, miii...

starfi írta...

:)))))))))))))))))

trinity írta...

Nem szeretem a kelbimbót, de ezt megenném....Vagy van valami titka, amiről nem tudok?

starfi írta...

nincs titka, a kelbimbó szimplán jó és finom és egészséges :D

Névtelen írta...

Én biza megenném ezt! (és a véreshurkát és a disznósajtot is!) :)))

Kíváncsiság: neked mi az a dolog, amit semmilyen körülmények között nem ennél meg?

starfi írta...

Gabka, igazából nincs nagyon olyan étel, mindent szeretek. talán a tatárbeefstake és a sütikben lévő felpuffadt mazsola olyan, amit nem szívelek nagyon. egyébként a mazsolát szeretem, meg a tatárbeefsteak-et is megkóstolom, amikor készítem, inkább az állagukkal van bajom.

lúdanyó írta...

A csarnokban van egy zöldséges, aki rendszeresen tart csicsókát, azt mondta még kb. két hétig lesz neki. Ha bemész a csarnokba a főutcán, akkor fordulj jobbra ott, ahol a Kmetty és Kmetty zöldéges van. A kis keresztutca végén van egy fiatal pár, náluk van mindig csicsóka.
Hátha még nem késő ...

starfi írta...

lúdanyó, köszönöm szépen a tanácsod, de nem budapesten lakok, így nem sűrűn járok a csarnokban. sajnos. pedig úgy ennék csicsókát!:)

Gizi írta...

Nagyon jó kis recept, és olyan guszta!!!
Köszönöm hogy megosztottad velem, feltétlen elkészítem.:)