Legyen ez a medvehagymás ügyködéseim záróreceptje. Ezt a salátát szinte csak szabadban szedett növényekből állítottam össze, s cél volt az, hogy a medvehagyma ízét jól kiegészítsék. Egy erdei ösvény mellett fiatal, apró medvehagymalevelekre találtam rá, maximum 4-5 cm hosszúak voltak, nagyon zsengék, friss fokhagymaízűek.
Ezen kívül az egyik növény, amit használtam, a hagymaszagú kányazsombor névre hallgat (Alliaria petiolata), a keresztesvirágúak családjába tartozik, s mivel nomen est omen, ezért megdörzsölve kellemesen fokhagyma illatú. A növény most virít, fehér virágú, szárlevelei háromszög alakúak. Üde erdőkben, gyomtársulásokban gyakori. A másik növény a hagymás fogasír (Cardamine bulbifera, korábban Dentaria b.), melynek levélhónaljaiban éretten lilás-zöldes sarjgumócskák érnek, amelyek könnyen lepattannak onnét. Ezek a sarjgumócskák enyhén káposztatorzsa ízűek, és tök poén őket kajába keverni:)
Pár medvehagymalevelet körben elrendeztem, majd kányazsombor levelekkel enyhén befedtem. Erre újra medvehagymalevelek jöttek, majd pár bazsalikomlevéllel és metélőhagymával megfejeltem a salátát. A hozzá való vinaigrette-mártáshoz egy teáskanálnyi magos mustárt elkeverek egy-két ek. borecettel, sózom, borsozom (csak bátran). Ezután hozzáöntök 120 ml napraforgóolaj és olívaolaj fele arányú keverékét, miközben folyamatosan és gyorsan keverem (mondjuk habverővel). Ezután hozzáadom a két-három ek., apróra vágott fogasír gumócskát, pár cm friss, lereszelt gyömbért és egy-két teáskanálnyi mézet. Elkeverem, és a salátára öntöm. A gyömbéres ízvilág remekül kiegészítette az előző receptből a citromborsos csirkét.
A képen a „recés” levél a kányazsomboré, a feketés-lilás bogyószerű valamik pedig a fogasír gumócskái. Jelentem, egyik növény sem mérgező. Vagyis még élek:)
(És most hazautazom kicsit, mert már ezer éve nem voltam otthon. Úgyhogy mostanában nem leszek.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése