2008. április 30., szerda

ezmiez?

Cottage pie? Neeem. Szóval az úgy volt, hogy lett itthon karfiol. Aztán pörgött Starfokker agya, aztán még volt itthon sárgarépa is. És még egy kis maradék fagyasztott, darált sertéshús. Szóval azért nem Cottage Pie ez, mert egyrészt sertéshúsból készült, másrészt nem krumplipüré van a tetején. Hanem karfiol. Amit ráadásul még leöntöttem egy besamel-mártás-félével is. De komolyan, finom lett. És még szépen is mutatott, ha ez esetleg a képekről nem jönne át:)

Csőben sült sertésragu és karfiol, besamel-mártással

1 kis sütőformához:

200 gr darált sertéshús
1 vöröshagyma
3 nagy sárgarépa
500 gr karfiol
50 gr vaj
frissen őrölt feketebors
egy-két ek. szójaszósz
kevés Worcestershire-szósz

a besalmel-mártáshoz: vaj, liszt, tej, kevés só, szerecsendió és tejszín

A hagymát apróra, a répát kockákra vágom, majd a vajon enyhén megpárolom. Hozzáadom a darálthúst, majd gyakran kevergetve kb. 15 percig párolom. Közben sózom, borsozom, ízesítem szójaszósszal és egy kevés Worcestershire-szósszal. A karfiolt kevés vízben legfeljebb 10 perc alatt puhára főzöm (vagyis én bármennyire igyekeztem, hogy ne legyen teljesen puha, már rég az volt). A húsos ragut egy tűzálló tálba teszem, lesimítgatom, hogy egyenletesen oszoljon el. Ráhelyezem a karfiolrózsákat.

A besamel-mártáshoz megolvasztom a vajat, belekeverem a lisztet, majd felöntöm a felmelegített tejjel, közben alaposan kevergetem (habverővel), hogy ne legyen csomós. Hozzáadok még egy kis tejszínt is, szerecsendióval ízesítem. Evvel öntöm le a karfiolokat, hogy mindenhova jusson. 15 percig 180 fokon sütöm (nem kell lefedni), majd 10 percig 250 fokon pirosra sütöm a tetejét. Kicsit állni hagyom (már nem a sütőben).

3 megjegyzés:

taen írta...

Látom kihasználod az új szerzeményedet :))

Ezt nekem is ki kell próbálnom...
Imádom a karfiolt :)

starfokker írta...

hát azt nagyon jól teszed!:) most is ezt ettem ebédre.

taen írta...

Nézd meg, én mit ettem ebédre :))