2011. március 18., péntek

birsalmás-mogyorós morzsatorta

ígérem, ez lesz az utolsó tavaszi birsalmás recept (nyárra azért tartogatok még valamit). tudom, még mindig kicsit furcsán hangzik, birsalma márciusban – ennek analógiájára: csak jönne már az az idő, hogy egész télen érett epret lehessen kapni. kinek kéne akkor a tavasz, igaz?

még mindig volt a hűtőben pár birsalma, amit hosszú idő alatt szép vörösre főztem. úgy tűnik, 1-2 hétig simán eláll fedő alatt, a főzőlevében, de azért 4-5 naponként újra felforraltam, főleg, miután bele-belekortyoltam. morzsatortát terveztem még a maradék birsekből. a múltkori karamelles tarte tatin után maradtam a barnacukros vonalon, nagyon jól passzolt a birsalmákhoz. most mogyoró is került hozzá, ami igencsak jó ötletnek bizonyult, a kész édesség tésztájának kellemes pirított mogyoró aromája lett.

birsalmás-mogyorós crumble

8 kis formához

4 birsalma
citromlé, cukor
150 g liszt
100 g kicsit durvábbra őrölt mogyoró
60 g sötét barnacukor
2 ek kristálycukor
csipet fahéj
nagy csipet őrölt szerecsendió
nagy csipet só
90 g vaj
2-3 ek víz

a negyedelt birsalmákat alacsony lángon, héjatlanul és magháztalanul, a citromos-cukros vízben 2-3 óra alatt vörösre főzzük. minél tovább áll ezután a főzőlében, annál sötétebb-mélyebb árnyalatot vesz fel.

a lisztet a cukrokkal, a mogyoróval, a fűszerekkel és a sóval összekeverjük. hozzákockázzuk a vajat, kicsit átkeverjük, majd a vizet is hozzáadjuk. összegyúrjuk.

a sütőt 180 fokra előmelegítjük. a birsalmákat vékonyan felszeleteljük, majd tűzálló szuffléformákba tesszük, 2-3 teáskanál főzőlével meglocsoljuk legközelebb nem szórakozok kis formákkal, egy nagy piteforma is pont jó lesz. a tésztából lapos korongokat gyártunk, majd a birsalmák tetejére tépkedjük. 30-40 perc alatt szépen megsül. melegen a legjobb, esetleg vaníliasodóval vagy vaníliafagylalttal.

3 megjegyzés:

Enikő írta...

nekem kell a tavasz, a napsütés, a meleg, a friss piaci eper, hmmmm
Kérem vissza a tavaszt!

starfi írta...

egye fene.... :D

Eszter írta...

Juuuj, de finom lehet!