2009. december 14., hétfő

tiramisu, naspolya, kakaó, whiskey, jamie

az egyik legutoljára érő gyümölcsünk a naspolya. kicsit elfeledett és mellőzött növényről van szó, pedig igénytelen növény, és elég bőtermő. én nagyon szeretem, számomra "gyerekkoríze" van, mert a nagyszüleim tanyájában is volt naspolya. sokan nem ismerik, sokan idegenkednek tőle, pedig alapjáraton jó íze van, kicsit az almához tudnám hasonlítani, főleg, mikor még kevésbé érett. utána, meg mint egy részeges alma:)igazából csak az első fagyok után kezd megpuhulni és válik édessé, azaz mikor megcsípi a dér. otthon több kiló termett a kis fán, most hoztam belőle egy keveset.

és hogy hogy jön ez a tiramisuhoz? kaptam egyszer egy jamie oliver-dvd-t, és jamie isteni csokoládés piskótával készített tiramisut csinál benne. és mivel wiselady elültette bennem az ötletet, hogy milyen klassz a csokoládé a naspolyával, gondoltam, miért ne tehetnék a tiramisuba azt is? és... isteni finom lett. nagyon jó a naspolyaíz a kakaós piskótához és nagyon szépen lazítja ezt az ízt a mascarpone-krém, amibe most bolondításképpen whiskey-t kevertem. megtartós, erősen megtartós. akinek van naspolyája, ajánlom, próbálja ki.

kakaós-naspolyás-whiskey-s tiramisu


110 g kristálycukor
4 tojás
85 g liszt
30 g cukrozatlan kakaópor
50 g vaj
500 g mascarpone
75 g kristálycukor
1 tojássárgája
600 g naspolya
3-4 ek kristálycukor
2 citromkarika
1-2 csillagánizs
50-100 ml whiskey
100 ml erős feketekávé
a díszítéshez magas kakaótartalmú csokoládé és kakaópor

a cukrot géppel jó habosra kikeverjük a tojással, kábé 2-3 perc alatt. a sütőt 180 fokra előmelegítjük. belecsurgatjuk a nem forró, de megolvasztott vajat, beleszitáljuk a lisztet és a kakaóport, majd hablapáttal szépen összeforgatjuk. ezután egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre öntjük a masszát, spatulával kicsit elegyengetjük, hogy ne legyen túl vastag. 10-12 percig sütjük.

a naspolyát közben annyi vízzel tesszük fel főni (egészben, mindenestül), hogy éppen ellepje. beletesszük a citromot, a csillagánizst, majd addig gyöngyöztetjük kis lángon, amíg mindegyiknek a héja felreped. ezután szitán átpasszírozzuk. ha nagyon tömör lenne a gyümölcshús, és nem akarna átmenni a szitán, kevés főzőlével lazítsuk. ezután hozzákeverünk 3-4 ek. cukrot.

a mascarponét kb fél dl whiskey-vel, 1 tojássárgájával és 75 g cukorral kikeverjük.

egy tálba (vagy kelyhekbe, amibe a tiramisut majd tálaljuk) beletördeljük a kissé kihűlt piskótát, meglocsoljuk a kávéval és a whiskey-vel, rásimítjuk a naspolyakrémet, majd a mascarponét. ha azonnal tálaljuk, akkor megszórjuk kakaóporral és csokoládéforgácsokkal. ha nem, akkor csak így mehet be a hűtőbe.

14 megjegyzés:

trinity írta...

Én meg csak nézem, nézem és próbálom elképzelni, sikerült is....de azért meg kellene kóstolnom - most azonnal!!!
Nagyon finom lehet!!

Limara írta...

Ó, de jó!Most kaptam egy nagy doboz naspolyát. Ki fogom próbálni, köszönöm! :))

Méhn Niki írta...

imádom a naspolyát... imádom a tiramisut... imádom a csokis piskótát... ezt a sütit nekem csináltad??? jaaaj, nem kellett volnaa.... :))
álmaim sütije!!!! :D
tudod, ha a napokban kocsit javíttatnál, uráncityben dolgozom az Eller Autószervizben... :PP

starfi írta...

trinity, :)

limara, tök jó! azt szeretem ebben az édességben, hogy elég hamar megvan, mégis különleges.

niki, akkor ez télleg neked való:) az autójavítással van egy kis gond, ugyanis nincs autóm... :D

Chef Viki írta...

Hogy ez mekkorát szólhatott! Most szedem össze az államat a földről :-)

Nekem is gyerekkori íz a naspolya - régen lasponyának hívtam :-D Tömve van vele a piac!

Ági, aki főz írta...

Ez jól hangzik. Mi gyerekkorunkban a magja, meg az érdes héja miatt nem szerettük, de ha valaki feldolgozza nekem, szívesen megeszem.

kinga írta...

Ó, emlékszem, hogy a Niki ugyanilyen tálban csinálta a clafoutis-t. Neked is a nagymamád vette a teszkóban? :)

Nem szeretek ide felnézni, mert mindig megkívánom a képeket (meg ami rajtuk van), és mindig rájövök, hogy mennyire nincs időm a konyhában lenni, és mennyire nem vagyok rutinos a konyhában :(
Pedig úgy szeretném! (Most leginkább a tiramisud megkóstolni:))

starfi írta...

chv, :) én is ismerem úgy is :)

ági, nekem sosem volt bajom a héjával, a magokat meg ki kell köpni mindenképpen ugye, mert az ember foga majd beletörik basszus, ha megpróbálja szétrágni :D

kinga, köszönöm:) sajnos már elfogyott, de biztosíthatlak róla, finom volt. a kakaós piskóta whiskey-vel ütött benne!:)

Méhn Niki írta...

a francba... :)))

Rossamela írta...

Van naspolyám és tetszik is nagyon, de whiskey nélkül érdemes? Kicsi gyerekek is ennének belőle.
Pedig nagyon jó lenne a nagy családi karácsonyi ebédre, vállaltam, hogy viszem a desszertet.
Vagy csináljak mellette egy kis alkoholmentes adagot a kölköknek?

Maimoni írta...

Hihetetlenül jól néz ki... A fogyókúra baromság.

starfi írta...

rossamela, szerintem érdemes, gondolom akkor a kávéból sem kerül bele nagy mennyiség :) (hacsak nem koffeinmentest használsz) de az is jó ötlet, hogy csinálsz egy kisebb adagot nekik, és egy felnőtt adagot magatoknak, alkohollal.

maimoni, köszönöm. és egyetértek:)

Enikő írta...

Meggondolandó, lehet karácsonyra nálunk is ilyesmi lesz :)

szepyke írta...

Áldott, békés Karácsonyt!