2009. július 21., kedd

grillen, 1

valamiért nem bírom elviselni a készen kapható hamburgereket, talán mert ízetlenek és hústalanok. ellenben, amit az ember saját maga készít (még ha sertésből is gyártjuk), az tele van ízzel, mert hús van benne. hát még, ha a húspogácsa grillen készül! a fűszerezés adja meg a zamatát, nem kell sajnálni belőle, aztán ne felejtsük el a jó minőségű faszenet ill. rőzsét sem, mert a füstölés fantasztikus illatot és ízt kölcsönöz neki (ugyebár ettől lesz más, mintha serpenyőben sülne). tapasztalatom szerint a legjobb pár dióágat a szén közé rejteni, esetleg kevés rozmaringágat, de azt már csak a sütés alatt. aztán amit készítettem, nem is nevezném hamburgernek, mert sertéshússal és tojással készült, de határozottan jobb, mint bármelyik akárhol kapható változat. lorien szentivánéji hamburgere is ki lesz legközelebb próbálva, mert eszméletlenül izgalmas, csak szerezzek darálót a nyaralóba. vagy grillet az erkélyre.

fűszeres húspogácsák paradicsomsalátával

10 nem túl nagy húspogácsához

500 g darált sertéshús (ha száraz, mondjuk comb, érdemes kevés zsiradékot hozzáadni, mondjuk úgy 50 grammnyit)
1 tojás
1 tk római kömény
1 tk egész feketebors
1 tk kömény
1-2 tk só
1 nagy vöröshagyma
vaj
4-5 érett paradicsom
maréknyi friss bazsalikomlevél
1 tk dijoni mustár
1 ek fehérborecet
frissen őrölt feketebors, só
100-120 ml növényi olaj (napraforgó vagy akár repce)
1 szendvicshez 1 negyedbe vágott sajtos baguette

a feketeborsot mozsárban összetörjük, majd hozzáadjuk a római köményt és a köményt, majd azokat is összetörjük. kevés vajon üvegesre pároljuk a finomra vágott hagymát, hozzáadjuk a fűszereket, kicsit pirítjuk, majd levesszük a tűzről és kihűtjük. a darált húst összekeverjük a tojással, sóval, fűszeres hagymával és lapos húspogácsákat formázunk a masszából. amíg a tűz elkészül, kicsit félrerakjuk őket, letakarva, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

ha a faszén sütésre kész, a rácsra pakoljuk a fasírtokat és nem túl magasra helyezzük a parázstól. szép pirosra sütjük mindkét oldalukat, közben néha nem árt zsírral (vagy olajjal) ecsetelgetni. ha egyszerre nem fér rá a grillre az összes húspogácsa, akkor a már kisülteket jénaiban melegen tartjuk.

sütés közben

közben gyorsan elkészítjük a salátát. ehhez a paradicsomot cikkekre vágjuk. a mustárt elkeverjük a fehérborecettel, feketeborssal és folyamatos keverés közben hozzácsorgatjuk az olajat. ha a vinaigrette paradicsomsalátára készül, én nem szeretem sózni, mert a paradicsom túl sok levet bír ereszteni, ezért csak a tálaláskor sózom a salátát.

a paradicsomokra ráöntjük a mártást, majd megszórjuk a csíkokra vágott bazsalikommal. tálaláskor a megpirított baguettekre pakoltam 2-3 húspogácsát, majd ráhalmoztam a paraicsomsalátából egy kis adagot. nem kívánkozik ketchup meg majonéz után, az tuti.

4 megjegyzés:

trinity írta...

Nem ér, mert nagyon éhes vagyok!!!És nem akármire-most épp erre:))

erős ildikó írta...

Igen, én is jó néven vennék néhányat ebből a grillezett finomságból...

duende írta...

nyelek nagyokat... :))

starfi írta...

trinity, irány a hátsó kert és izzíthatod a grillsütőt:) vagy, gyere le hozzám, sütök az erkélyen neked, ha lesz grillem itt;)

napmátka, csatlakozz hozzánk:)

duende, ;)))