2008. november 13., csütörtök

hét dolog rólam

Grenadine, Neguilla és Cookingstar kért fel erre a hetes dologra. Csak nem fog ki rajtam, ha már egyszer annyira kreatív vagyok (előzményekre talán tetszik emlékezni). És mivel én eszperentéül nem tudok írni, mint Grenadine, maradok a szokásos kifejezésmódomnál:) És mivel Cookingstar is tett fel magáról fátyolfellibbentő képet, hát én nehogy kihagyjam már:P

A zene. Aki ismer, nem csodálkozik, hogy ez az első pontom. Szeretek komolyzenét is hallgatni. Voltak régen rock-os kilengéseim (úgy 13-14 éves korom táján), de kinőttem belőle. Bár Rammsteint néha szívesen hallgatok. Aztán volt olyasféle divathullámos r'n'b vonal, meg elektronikus zene (ami még mindig vonalazódik). Manapság inkább az elvontabb dolgokat kedvelem, mint Björk, Massive Attack, Anima Sound System, Tori Amos, Patrick Wolf; de szeretem a Faithless, Sarah McLachlan, Zbigniew Preisner, Norah Jones, a Coldplay és a Travis muzsikáit is.

Utálok takarítani, bár mostanában elég sűrűn ráveszem magam hihetetlen dolgokra. Mint a porszívózás. Vagy van esetleg aki szeret(ne helyettem) takarítani? Felfogadnám:) Cserébe persze koszt a jutalom:P

Szeretek játszani, főleg stratégiai játékokkal. A Civilization-on nőttem fel, ahogy a generációm (osztályom) nagy része. A nagy kedvenc azonban a Sim City, ahol legjobban a közlekedést szeretem, mert nagyonsokféleképpen lehet variálni. Ha nem lennék baromira hülye a matekhoz és a fizikához, biztos, hogy valamilyen építészeti irány is része lenne az életemnek (talán a bájológia rovására). Gimnázium alatt rengeteget olvastam, csak a kötelező irodalmat nem. Tudom, szégyenletes, de nem olvastam egyetlen Jókai regényt sem (ha ezt a magyartanárom elolvassa...), mert kötelezőek voltak. Egyedül Voltaire Candide-ját, Hoffmann Arany virágcserepét és Kafka Az átváltozását olvastam a gimis években (megjegyzem, 15 éves fejjel egyiket se kellett volna). Ellenben olvastam Émile Zolától sokfélét és Brechttől is; Thomas Wharton Szalamandráját gyönyörű mesének tartom; Gárdonyi Gézától az Ida regényét; olvastam anyu könyveiből is rengeteget, mint a Jeruzsálem lányát Sarah Maitlandtől, csak hogy párat említsek. Kedvenc költőim Tóth Árpád, Vajda János, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső és persze Ady Endre. Mostanában kevesebb az időm, de például A katedrális és annak a folytatása (Idők végezetéig)fogott meg, Ken Follettől, főleg az előbbi, mert annyira új volt számomra. Emellett én is szoktam írni, néha-néha, prózát és verseket is.

Bár csak utolsó gimnáziumi évem második felében döntöttem, kiskoromban is már biológusnak készültem (7-8 évesen, aztán még 12 évesen is). Azután persze a jog lett a menő (de volt például mentős, kertész is a pakliban) és csak egy kitartó, szigorú és rendkívül jó biológiatanárnő ébresztett rá arra, amit valójában csinálni szeretnék. Volt is meglepődés, amikor január vége körül osztályfőnökünk megkérdezte, hogy hová fogom beadni a jelentkezési lapot, erre közöltem, hogy jog. Vagy biológus:) Ki lehet találni, melyik nyert.

A családom is eléggé sajátos, ugyanis félig német vagyok, félig magyar (ez utóbbi talán annyira nem is meglepő:D), de volt, hogy Anyu meg Öcskös Svédországban éltek. Apu két volt felesége (egyik Anyu) rendesen barátnők lettek. Nagymamám öccse anno elvette a nagypapám húgát. Papámék heten voltak testvérek. Dédnagymamámat még (hálisten) rendszeresen felhívja a nővére(!), aki nagyothall, így egymásnak kiabálnak a telefonban. Szóval érdekes jelenség vagyunk:)

A hetedik pedig akkor legyen a fotó:) És hogy duplán megszegjem a szabályt, nem adom tovább senkinek, no.

8 megjegyzés:

Grenadine írta...

de jó, hogy tettél fel fotót is! nagyon jó volt olvasni. én már szinte kizárólag komolyzenét hallgatok, teljesen elvarázsol, ezt az egy tudatmódosítót használom :)
(s a takarítás iránt is hasonlóképp érzek :)

Névtelen írta...

Szegény Jókai! Nekem a papám papolta állandóan, persze juszt se olvastam, csak egyetemen és rájöttem, hogy néha a papámnak is igaza lehet. Klasszakat írtál.

MGL írta...

Engem leginkább a család szerkezet érintett meg:)
Minden esetre jó tudni, hogy ilyen emberek is (és ez nem csak rád igaz) élnek Magyarországon.

MGL

Névtelen írta...

Na szia Öcskös:)

Ha nem lettem volna hülye kémiából annó, angol mellett nekem is biológia lett volna a másik szakom... Bár igaz akkor még nem volt az ELTÉn ilyen szakpár. Maradt hát a magyar :) Amúgy Jókait én sem szeretem.

Civilization és Sim city detto, és anyai ágon én is sváb vagyok.. Nagyszülők még kint születtek. Kár hogy utálom a németet, sose tanultam meg rendesen, meg rendetlenül se:)

harmony írta...

engem leginkább a fotó érintett meg :P

Névtelen írta...

Gratulálok, hogy él még a dédmamád! Csodálatos dolog, becsüld meg.

Taen írta...

Én reklamálnék, ugyanis én nem tudtam meg semmi újat, talán kivéve a családfát :)
Szóval, kérnék 6 újdonságot :)

starfi írta...

grenadine, szerintem ezzel mindenki így van:) már ami a takarítást illeti. komolyzenével egy a bajom, hogy eléggé beszűkült a látásom, és nem vagyok nyitott új dolgokra, a régi megszokott lemezek pörögnek.

tintaleves, remélem egyszer nekem is a kezembe kerül egy Jókai-könyv és én fogom a legjobban bánni, hogy eddig kihagytam.

mgl, :)

cookingstar, nekem faterom is kinn született:) úgyhogy egy null ide:D én szeretem a németet, de el kéne kezdeni újra tanulni, mert már nem tudok beszélni se, esetleg megérteni.

harmony, ennek örülök:)

taen, Teneked meg már nem tudok újat mondani azt hiszem:) bármilyen hihetetlen:P