2008. november 24., hétfő

csavaros poszt

Adott egy buli. Adott egy időpont. Adottak a vendégek, többé-kevésbé, adott a létszám, 12. Adott, hogy én leszek a kajafelelős, de nem akartam menzát nyitni. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen sok emberre kellett (volna) főznöm. Úgyhogy nem is tettem, ellenben bespájzoltam leveles tésztával és azzal játszottam mindenfélét (meg szendvicsekkel). Mert a leveles tészta jó sokmindenre, pláne a következő receptekre, amik jóformán csak irányadók; a variációk száma nagyon-nagyon sok.

Füstöltchilis-oregánós-csavarásos sajtosrudak

kb. 15-20 darabhoz

275 gr kész leveles tészta
1 tojássárgája
szárított füstölt chilis só, ízlés szerint
oregánó, ízlés szerint
75 gr reszelt sajt (pl Edami, vagy valamilyen füstölt)

A négyzet (téglalap) alakú leveles tésztát magunk elé terítjük, és képzeletben elfelezzük (így két négyszöget kapunk. A tojássárgárgáját felverjük, majd a leveles tészta egyik felét (egyik négyszögét) bekenjük vele (nem az egésszel). Megszórjuk a füstös chilis sóval, és oregánóval. Ugyanarra a felére, amelyet tojással megkentünk, rászórjuk a sajtot, nedves kézzel lenyomkodjuk. A másik tésztanégyszöget (amin semmi sincs) ráhajtjuk a tojásos-sajtosra, majd sodrófával megütögetjük, hogy a rétegek többé ne akarjanak szétjönni. Ezután kb. 1 cm vastagságú rudakat vágunk a tésztából. A rudakat a két végüknél megfogjuk, kicsit hosszabbra húzzuk, majd párszor megcsavarjuk. Sütőpapírra pakoljuk őket, a tetejüket (mármint azokat az oldalakat, amik fölfelé néznek) megkenjük tojássárgájával. 200 fokos sütőben aranysárgára sütjük.

Spenótos-sajtos csigák

kb. 20 darab lesz ebből a mennyiségből

275 gr friss leveles tészta
1 tojás
egy-két csészényi reszelt sajt (edami, füstölt, trappista, ami éppen van)
két-három ek. reszelt parmezán/grana padano
2 fokhagyma
három-négy marék friss spenót

A leveles tésztát megkenjünk a felvert tojással, majd a zúzott fokhagymával. Ezután ráterítjük a jól megmosott, apróra összevágott spenótleveleket és megszórjuk a sajttal, úgy értem a sajtok keverékével. Szorosan, de óvatosan feltekerjük (a hosszabbik élénél), majd kb. ujjnyi szeleteket vágunk belőle. Sütőpapírra fektetjük őket, 200 fokon 15-20 perc alatt aranysárgára sülnek.

5 megjegyzés:

cinober írta...

Nézd meg Merci múlt keddi postjait! Ott az ok.

Téged naponta olvaslak, Nagy élvezettel.

M.

Névtelen írta...

Elfelejtettem megkóstolni a sajtosrudat! :S :D
A csigának elsőre intenzív íze volt(=ha sok jó íz támad le egyszerre:), és csak utólag jött át a spenót (amit nem szeretek)de addig volt időm inni rá az almás martinidből, szóval minden rendben volt.:D
Még 1x köszi a meghívást! D.
http://www.youtube.com/watch?v=dSDPQgiCMHE

starfi írta...

cinober, köszönöm.

D., sebaj, majd egyszer csinálok megint:) nagyon szívesen! a dal pedig klassz:D

Charlotte írta...

A csigákat meg fogom én is csinálni, nagyon klassz recept, és a fotó is remek :)

starfi írta...

Charlotte, köszönöm!:)