2008. július 1., kedd

nemcsakújkrumplis újkrumplisaláta

Sokat agyaltam, hogy a következő kaját posztoljam-e most, vagy majd a következő vkf!-re, ugyanis kreatív és finom (bár ez enyhe kifejezés) salátáról van szó. Az ellenérv (vagyis az érv amelett, hogy most tegyem fel a blogra) pedig így szól: Nem vagyok tisztában az újkrumpliszezon végének az idejével, pontosabban, hogy mikortól már nem újkrumpli az újkrumpli. Elmesélem, ez otthon hogyan szokott zajlani. Mindig van pár sor burgonya a kertben, és amikor már akkorák, hogy lehessen belőlük enni, akkor ezt ki is használjuk. Amikor pedig már csömörünk van az újkrumpliból (2-3 hét), akkor pedig egyszerűen nem ásunk fel többet. Ősszel meg, amikor eljön a krumplibetakarítás ideje, akkor meg ugye már az a normális héjas az. Na de vissza az elejére: a lényeg az, hogy nem tudom, hogy a piacon mikor nem árulnak már alighéjas krumplit (közismertebb nevén nemújkrumplit), és emiatt inkább posztolom most; lehet, hogy július huszadikára (a vkf! határidejére) már nem lehet kapni és senki más nem tudja kipróbálni a receptet (ami nagy kár lenne). Nyelvészek pedig, a rengeteg szóismétlés miatt, kíméljenek.

Zöldséges újkrumplisaláta


400 gr újkrumpli
4-5 szárzeller
1 zöldpaprika (az a kicsit csípős fajta)
1 nagy fej lilahagyma
150 gr majonéz (1 tubus legalább)
1 ek. jó minőségű mustár
100 ml kefir

frissen őrölt feketebors
nagy marék bazsalikomlevél
2 ek. olívaolaj (én chilis olajat raktam rá)

Az újkrumplit megtisztítom, sós vízben felteszem főni, majd 15-20 perc alatt, közepes lángon megfőzöm, majd leszűröm. A szárzellert alaposan megmosom, majd darabokra vágom. Ha túl kesernyés lenne, kevés vízben pár percig blansírozom, hogy még ropogós maradjon. A lilahagymát csíkokra vágom.

A dresszinghez összekeverem a majonézt, a mustárt, az olajat és a kefirt, majd sózom, borsozom. A bazsalikomleveleket apróra vágom, hozzáadom a dresszinghez, jól elkeverem. Ha a krumpli kihűlt, hozzáadom a szárzellert és a lilahagymát, leöntöm a dresszinggel és óvatosan - hogy a krumpli ne törjön össze - elkeverem. Tálaláskor megszórom az apróra vágott zöldpaprikával, pár bazsalikomlevéllel díszítem.

Vega Starfinak ez így tökéletes vacsora (persze hidegen), húsevő Starfi pedig fekete mustármaggal és fokhagymával pácolt csirkemellet grillezett hozzá. 2-3-4 adag lesz belőle, attól függően, hogy eszünk-e hozzá húst vagy sem.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez jóóóóóóóó!
:-)
a.(drienn)

Névtelen írta...

Meglepi vagy! Azt hittem a Balcsin sütteted magad!
Ez klaszz sali reci akár egy grill husihoz, köszi!

starfi írta...

a.(dri), az ám:)

ízbolygó, ma harkányba megyek süttetni magam, varietas delectat:) és sali reci?:))))

Névtelen írta...

szerintem addig újkrumpli az újkrumpli, amíg a piacon a nénik így adják el nekem :))))
zellert leszámítva biztos finom a salid, a harkányi süttetésért pedig irigykedem kicsit ;)

Névtelen írta...

Ma megcsináltm.
Hmm... Finom lett, köszi :-)
Várom a további fincsi nyári recepteket:-)
a.